Daria álma #2

A vékony ujjak még mindig az álomszőttesbe kapaszkodnak, támaszul használják a suhanó képekkel teli ruhát. Igen, mióta a lány nem figyel oda, a képek elmosódtak, villanásokká gyorsultak. Akár az ébrenlét, olyan zavarosak, s homályosak most az emlékek. Akár az ébrenlét. Akár a valóság maga. Legalábbis a lány számára. Zavarbaejtő összevisszaságban történik minden, mégis minden mindennel összefügg. Hogy van ez? Talán a testtel együtt már a lélek és az elme is lassanként elsorvad. Nem akar még távozni, holott mennyivel egyszerűbb lenne. Sok-sok évig önnön halálát kívánta, most azonban makacsul kapaszkodik az életbe. Mert ugyan, mi is várhatna rá odaát? Örökkétartó, céltalan zuhanás a semmibe? Sötétségben bolyongás, örökös sóvárgás a fény után? Vagy egy újabb élet, egy újabb lehetőség? De vajon új énje képes lesz-e majd emlékezni mindarra, amit átélt? Nem, valószínűleg nem. S ez a gondolat egyszerre örömteli és torokszorító is. Nem akar mindent elfelejteni.

Vegyes érzelmek

Miért van az, hogy ami hármunknak teljesen egyértelmű, ami valakinek első pillantásra leesett, az neked mégsem tűnik föl? Mondd, vannak érzelmeid? Képes vagy átélni mások érzéseit, képes vagy figyelni rájuk? Vagy csak járulékosként írod le őket? Miért bánsz úgy velem, mintha a rongybabád lennék? Meguntál? Soha nem is tartottál fontosnak, igaz? Nem én voltam szeretethiányos, míg meg nem ismertelek, hanem te, igaz? De most, hogy már elmúlt... nem kellek többé. Nem értelek téged. Nem értem magamat. Miért vágyom annyira megfelelni neked? Miért akarom annyira, hogy észrevegyél? Miért akarok mindig a közeledben lenni? Holott gyűlölni akarlak, mert én is érzem, hogy mást nem tehetek. Ha nekem az jár, amit mindeddig kaptam tőled, akkor neked ez:

Gyűlöllek!

Kör-elmélet

Újabb bejegyzés. Mi értelme? Mi értelme leírnod azt, amit úgysem fognak megérteni? Nem vagy az ő szintjükön, régen magasabb fokokra hágtál a teremtés fikcionális sámlihegyén. Miért próbálod mégis megértetni velük mindazt, amiről te is tudod, hogy lehetetlenség? Hogy meddő kísérlet csupán. Mert az. Csak az elvont álmodozót látják benned, nem az alkotót. Miért vagy annyira optimista, hogy azt hiszed, megváltoztathatod őket? Nem, én tévedtem. Nem optimista vagy, nem naiv. Ismerlek. Mind változunk. Nincs már meg benned a görcsös megfelelni-vágyás, igaz? Nem akarsz már senkinek bizonyítani.

Bár olyan lehetnék, mint te.

Műhelymunka

Kisgyermekként lesem az alkotót, ámulok kezei munkáján, türelmén, szakértelmén. Tehetsége magával ragad, gondolataim döcögős betűket rónak a papírra. Csupán reszkető próbálkozás valami olyasmit alkotni, mint az előttem ülő. Mégis ő dícsér meg. Mégis ő emel engem piedesztárra. Zavarodottan ingatom a fejem. Nem, nem, nem, nem, nem. A mester mégis engem lát mesternek. Hogyan értessem meg vele, hogy csupán halovány árnyéka vagyok?

Vésd arcomba vonásaid, hogy lásd végre azt, akit én csodálok!

Emlékek

Nem is tudom, miért jutott eszembe. Vagy miről. De ahogy a borult eget néztem, ahogy hallgattam a nedves kő csikorgását a talpam alatt, hirtelen régen elásott emlékek bukkantak újra elő. D, a volt fiúm, a nagy szerelem. Még mindig ott susog hajamban az első csók ígérete, érzem az ízét a számban, az illatát, kezét a kezemben. Olyan meghitt szeretettel gondolok rá, annak ellenére, hogy mikor utoljára láttam, legszívesebben ízekre téptem volna. Viszont... évek múltán is emlékezett a parfümöm illatára, melyet első találkozásunkkor használtam. Valami ilyesmire vágytam mindig is, ismert, pedig soha nem adtam magamból annyit, hogy megelégedjen vele bárki is. Nem hittem volna, hogy végül majd hiányozni fog nekem. Igazság szerint nem ő hiányzik. Megkeserítette számomra az együtt töltött perceket. Ha legalább egyszer szólt volna szépen, egyszer érintett volna gyengéden. Egyszer éreztette volna velem, hogy tényleg, igazán szeret, hogy velem akar lenni. Hogy fontos vagyok neki. Akkor talán ő is hiányozna nekem. De nem... csak azt az érzést sírom vissza, mely akkor fogott el, mikor megláttam a kis parfümös flakont a szobájában. Akkor éreztem először és utoljára, hogy talán mégsem leszek egyedül többé...

Daria álma

Hosszú napok, igen. Akár egy örökkévalóság is lehetett volna, vagy egy múló pillanat. Minden szubjektív. Kinek így, kinek úgy. Apró hullámokként öntik el az elmét az emlékek, az ismerős, s ismeretlen képek, szófoszlányok. Beszélgetések erősödnek fel, majd tűnnek el a zsivajban. Álom, vagy valóság? Nehéz lenne eldönteni. Az elalvás pillanata elbújt egy sötét, pókhálós sarokban, s csak nem akar előjönni. Nem is kell, az álom a valóság görbe tükre, így szokták mondani. Ez a tudatalatti ideje. De nincs egyedül. Örökké kínzó, mézesmázosító emlékei közt nem csak ő álldogál. Ezúttal nem. Nem tudja, kit köszönthet társaságában, nem lát arcot, nem hall hangot. Csak egy érzés. Talán csak érzékei csalták meg, talán tényleg nincs egyedül. Kezét felemeli, végigsimít álmokból szőtt ruháján. Elméjébe zárkózva mindig ezt viseli, mely állandó mementóként őrzi, s szemérmetlenül mutogatja emlékeit, álmait, vágyait. Érzelmeit. Mindig más kerül terítékre, egy valami mégis ismétlődik. Egy arc.

-Hol vagy már?

Kong a kérdés után az elme, visszhang dobálja vissza a szavakat, eleinte követelőzőn, majd egyre gúnyosabban, csúfolódva az álmodón.

Kra - Yell

Eiffel 65 - Blue

T kedvéért :)

Eiffel 65 - Blue

Yo listen up here's a story

About a little guy that lives in a blue world

And all day and all night and everything he sees

Is just blue like him inside and outside

Blue his house with a blue little window

And a blue corvette

And everything is blue for him and hisself

And everybody around

Cos he ain't got nobody to listen to

I'm blue da ba dee da ba die...

I have a blue house with a blue window

Blue is the colour of all that I wear

Blue are the streets and all the trees are too

I have a girlfriend and she is so blue

Blue are the people here that walk around

Blue like my corvette, it's standing outside

Blue are the words I say and what I think

Blue are the feelings that live inside me

I'm blue da ba dee da ba die...

I have a blue house with a blue window

Blue is the colour of all that I wear

Blue are the streets and all the trees are too

I have a girlfriend and she is so blue

Blue are the people here that walk around

Blue like my corvette, it's standing outside

Blue are the words I say and what I think

Blue are the feelings that live inside me

I'm blue da ba dee da ba die...

Inside and outside blue his house

With the blue little window and a blue corvette

And everything is blue for him and hisself

And everybody around cause he aint got

Nobody to listen to

I'm blue da ba dee da ba die...

I'm blue (if I was green I would die)

Sepultura & Luciano Pavarotti - Roots, Bloody Roots

Rule of Rose - A love suicide

Say Where is my shame,

When I call your name?

So, please don’t set me free

I’m as heavy as can be

I will do you harm

I will break my arm

I am a victim of your charms

I want to be dead

When I’m in bed

I can be so mean

You can beat me

I would like to shame you

I would like to blame you

Just because of my love to you

And

Love itself is just as innocent as roses in May

I know nothing can drive it away

Though

Love itself is just as brief as a candle in the wind

But it’s greedy just like sin

Alone but sane

I am a love suicide

‘Cause

Love itself is just as brief as a candle in the wind

It is pure white just like sin

Alone but sane

I am a love suicide

‘Cause

Love itself is just as innocent as roses in May

It is pure white just like sin

Rule of Rose

Mindennapos rutin

Olvasom a blogodat. Az írásaidat. Olvasom, és próbálok magamra ismerni bennük, elkapni egy fél mondatot, egy aprócska kifejezést, ami rám vonatkozhatna. Amiből látnám, hogy nem felejtettél el. Hogy jelentek neked annyit, mint te nekem. Miért nem vagyok ott mégsem? Talán csak én erőltetem ezt a dolgot. Talán butaság, hogy azt hittem, az életed részévé tudok válni. Megváltoztunk. Mind a ketten. De én mindeddig azt hittem, hogy jó irányba haladunk, hogy a barátságunk több az msn-es beszélgetéseknél, a közös játékoknál. Annyi minden van, amit el szeretnék mondani neked. De attól félek, te semmit sem szeretnél megosztani velem. Annyi emlékem kötődik hozzád.

Miért engedted, hogy elhiggyem mindezt?

Miért tetted szebbé a valóságot annál, amilyen?

Miért nem vagyok fontos neked?

Kipukkant buborék

Miért kell minden örömömet tönkretenni? Esténként mindenki levezeti a feszültséget, kiereszti a gőzt. De miért engem kell boxzsáknak használni? Miért mindig én vagyok a hülye? Ez az, rúgjatok csak bele a földön fekvőbe, remek kikapcsolódás, hát nem?

Gyűlölök itt élni!

Vavyan Fable

"Fészekben ülök egy nagy fa közepén, átlógatom a lában a semmi peremén."

"A vágy botorkált a sikátorban, bukdácsolt becsapottan, elégetten."
/Démontangó/

"Nem muszáj versenyezned, hisz egyetlen vagy, egyedi, senki máshoz nem fogható. Ezen a szinten már kihívó, nincs mezőny."
/Vakvágta/

"Könnyeink javát elsírtuk, a maradék beszáradt. Nos, ezen legalább röhögni muszáj."
/Mesemaraton/

"Aki nem szokott gondolkodni, az ehelyett lázas véleménynyilvánítással foglalkozik."
/Tündértánc - Danon Corl/

"Ha tehetségtelen, mikrorealizmussal filmre viheti egy teljes napomat, pisivel, kakival, akkor sem én leszek a vásznon."
/Tündértánc - Danon Corl/

"Táncolnék veled, zene sem kellene hozzá; néznélek, s nem ügyelnék arra, hogy te vagy más meg ne lássa; ölelnélek, miként álmomban, oly ösztönösen és gondolattalanul, mint még senkit, soha, s ezért félek tőled. Tőled félek."
/Vis Major - Kyra Emett

"No need to say goodbye..."

Nobody Does It Better

Buborék

Most izgulok. Hétfőn kezdjük a forgatást, Móriczról és Adyról veszünk fel egy beszélgetést. Háromszor huszonöt perc, leadja a magyar1. Beszélgetünk. Már megkaptam az anyagot, nem ártana elolvasnom, hogy legalább a szöveget ismerjem. Tényleg izgulok. Őszintén szólva nem akarom hallani a "tévés" hangomat, viszont ki ne álmodna arról, hogy viszont láthatja magát a képernyőn? Igaz, sokan nem így képzelik el. De jó lesz nagyon. Várom már. Kicsit kiszakadok a hétköznapokból, egy ideig még talán egy kis önbizalomlöketet is ad. Már most úgy érzem, hogy van bennem valami különleges. Vajon a többiek is érzik ezt? Majd megkérdezem tőlük is. Aztán majd felhívom S-t és elmesélem neki. Meg H-t is. Csak győzzem pénzzel.

Please Mr. Jailer <3

Miért?

Miért van az, hogy az okozza a legnagyobb fájdalmat, akinek szeretnie és védeni kellene? Miért azok nem veszik soha észre, amit csinálnak, akik a legközelebb állnak hozzám?

Széthullás

Nem is tudom, mit írjak. Ide ültem, hogy majd leírom mindazt, ami bennem kavarog, de csak bámulom a billentyűzetet és semmi nem jut az eszembe. Mit lehetne elmondani? Hogy rossz kedvem van? Hogy annak ellenére, amit mondtak nekem többen is, és amit az eszem világosan megértett, még mindig hiányérzetem van? Rémes. Olyan... üresnek érzem magam. Kiszipolyoztak és eldobtak.

Nem maradt már bennem semmi, amit elvehetnél, mit akarsz még?!

Freefall

"Szembenéztem a halál Kék Képernyőjével, de sikerült rebootolnom."

/Tompa/

"Ah, a kígyók fogánál is élesb a hálátlan gyermek kerámiabetétes csípőfogója."

/Abby/

"Florence, tudom, hogy ezt most nem hallod, de hadd köszönjem meg a lehetőséget, hogy ismét elsőként követhetek el valamit ezen a bolygón!"

/Sam Starfall/

"Mókás, ahogy a kutyák mindig a többi kutyára koncentrálnak és egyből megfeledkeznek a dinamikus vákuumelméletről."

/Qwerty/

"Bocsi, hogy csak így benyomultunk, de a zuhany alatt lehet a leggyorsabban eloltani egy égő emut."

/Sam Starfall/

Kat-Tun - Yorokobi no Uta

Csak egy kérdés...

Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért?

Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért?

Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért?

Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért?

Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért?

MIÉRT?

The Gazette - Cassis

LeAnn Rimes - Amazing Grace

Amazing grace, how sweet the sound

That saved a wretch like me.

I once was lost, but now I’m found.

Was blind, but now I see.

’twas grace that taught my heart to feel

And grace my fears relieved.

How precious did that grace appear

The hour I first believed.

When we’ve been dead ten thousand years

Bright shining as the sun,

We’ve no less days to sing god’s praise

Then when we first begun.

Amazing grace, how sweet the sound

That saved a wretch like me.

I once was lost, but now I’m found.

Was blind, but now I see.

So alone

Nem is tudom, mitől vagyok ilyen hangulatban. Pedig boldognak kellene lennem. És boldog is voltam délelőtt, annyira jó volt újra suliba menni. Inkább csak az emberek, mint a suli miatt. Á a nyakamba ugrott, végre P-nek is meg tudtam adni az ölelést, amivel még lógtam ^^ Találkoztam S-el is, új osztálytársaink érkeztek, megint L mellett ülök. Szóval nem panaszkodhatnék. De mégis. Miért érzem olyan egyedül magam? Annyian vannak, akiket szeretek, és akik engem is szeretnek. Akkor mi ez? Rémes vagyok, hogy ennyit elégedetlenkedek, holott hálát adhatnék az égnek, hogy ilyen jó barátaim vannak, mint pl S, aki másik S, de azért... nah. Én értem, kiről van szó, és ez a lényeg ^^ Szóval, folyton elégedetlen vagyok. Panaszkodom, hogy egyedül érzem magam. Pedig nem is vagyok egyedül. Csak egyszerűen még nem fogtam fel, milyen szerencsém van.

De akkor is. Annyira... rosszul érzem most magam. Elhagyatottnak. Talán, ha valaki kívülről szemlélne, az megértené, miért. De hol találok ilyet?