Sajnálom

Sajnálom, hogy ilyen vagyok. Tudom, lehetetlen a természetem, türelmetlen és követelőző vagyok, mindent azonnal akarok. De nem tudok megváltozni. Mint ahogyan megváltoztatni sem tudok senkit. Sajnálom, hogy folyton piszkállak. Sajnálom, hogy úgy érezted, bocsánatot kell kérned. Sajnálom, hogy nem vagyok jobb, de lassanként belefáradok a sok elnézésbe, az önfeláldozásba. Mikor leszek végre én a főszereplő? Sajnálom, hogy ilyen önző vagyok. De leginkább azt sajnálom, hogy emiatt én sem fogok ma aludni, és mégcsak nem is neheztelek érte. Utálom, hogy nem tudok rád haragudni. Ezt hívják szeretetnek?

Rainer Maria Rilke: A párduc

Szeme a rácsok futásába veszve

úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.

Úgy érzi, mintha rács ezernyi lenne,

s ezer rács mögött nem lenne világ.

Puha lépte acéllá tömörűl,

s a legparányibb körbe fogva jár:

az erő tánca ez egy pont körűl,

melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.

Csak néha fut fel a pupilla néma

függönye. Ekkor egy kép beszökik,

átvillan a feszült tagokon és a

szívbe ér - és ott megszünik.

Köszönöm

Utálom, hogy mindig tudod, mit kell mondani. Mindig összezavarsz.

Beszéd

Zakatol a vonat, egymás mellé keveredik két ember, ismeretlenek, vagy ismerősök, egyre megy. Kényszeredett társalgásba kezdenek, egyikőjük sem közlékeny, semmit nem tudnak meg a másikról. Nem cserélnek eszmét, sem gondolatot. A téma általános, talán az időjárás, az út hossza, a következő megálló. Bármi, de semmi személyes. Mindenki féltőn óvja saját magát. De akkor miért kell beszélgetni? Ha nem szeretjük a kínos csöndeket, miért kezdjük el jártatni a szánkat? Miért érezzük úgy, hogy muszáj? Olyan nagy jelentőséget tulajdonítanak a beszélgetésnek, holott mennyivel egyszerűbb lenne tettekkel elmondani azt, amit szavakkal nem lehet olyan szépen. És ha találunk valamit, amit szavakkal egyáltalán nem lehet kifejezni, miért kell semmibe venni? Csak, mert nem tudunk beszélni róla?

Miért várják el, hogy kifejezzem az érzéseimet, ha utána senkit nem érdekel? Ha utána visszaélnek vele? Inkább nem kezdek el beszélgetni senkivel. Mindkettőnknek jobb lenne. Én nem érezném magam feleslegesnek, ő pedig nyugodt lehetne. Nem bonyolítanám az életét.

Unalomfölde

Nem tudok mit kezdeni magammal, amikor nem vagy itt. Ez már függésnek számít?

Híd-avatás

Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"
És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta... késő visszavenni:
Ez az utolsó tétemény:
"Egy fiatal élet-remény."

A kártya nem "fest", - a fiúnak
Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... ő vándorútnak
- Most már remény nélkül, magán --
Indúl a késő éjszakán.

Előtte a folyam, az új hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet.

Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; -
Lenn, csillagok száz-ezeri.

S amint az óra, csengve, bongva,
Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
Kél egy-egy árnyék a habon:
Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

Elébb csak a fej nő ki állig,
S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
"Uj hid! avatni mind! vigan."

"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
"Egymásé a halál után!"
S buknak, - mint egykor igazán.

Taps várja. - "Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!" -
"Ha megszökött minden adósom:
Igy szökni tisztesebb nekem!"
S elsímul a víz tükre lenn.

Hivatlanul is jönnek aztán
A harmadik, a negyedik:
"Én a quaternót elszalasztám!"
"Én a becsűletet, - pedig
Viseltem négy évtizedig."

S kört körre hány a barna hullám,
Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: "Én most tanúlám
Az elsőt; pénzem elfogyott:
Nem adtak: ugrom hát nagyot!"

Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
"Hordozta ez, míg birta vállal,
A létet: mégis nyomorog! -
Fogadd be, nyílt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve -
Egy úri nő lomhán kikel:
"Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!"
Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond:
"Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napleont!"
A többi sugdos: "a bolond!..."

Szurtos fiú ennek nyakába
Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
"Lábszijjra várt a mesterem:
No, várjon, míg megkérlelem!"

"Én dús vagyok" kiált egy másik
S élvezni többé nem tudom! -"
"Én hű valék a kézfogásig
S elvette Alfréd a hugom'!"
Eltűnnek mind, a járt uton.

"Párbajban ezt én így fogadtam:
Menj hát elül, sötét golyó!" --
"Én a szemérmet félrehagytam,
És íme, az lőn bosszuló:
Most vőlegényem a folyó. -

" Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
Vagy mint csoportos madarak
Föl-fölreppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,
Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
Zúg fel s le, mint malomkerék;
A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú... nem látja többé,
Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sűrübbé
Nő a veszélyes forgatag:
Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, -
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, - csend mindenütt.

Hold

Kerestem valamit, valamit, ami hozzád köthetek. Valami olyat, amiről te jutsz az eszembe. Nem találtam meg, pontosabban, annyi mindent találtam, hogy képtelen vagyok a számukat egyre redukálni. Szánni való vagyok? Végre hallottam tőled, több módon is azt, amit mindennél jobban szerettem volna, Megadtad nekem a boldogságot azzal a három apró szóval.

Fontos vagy nekem.

Ez lesz a tiéd, az enyém. A miénk. Ez lesz az, amit csakis neked teszek félre, mert másé úgysem lehet soha.

Neked adom a holdat. Szeretnéd?

Szabó Lőrinc - Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,

a mester, egy lepkére mutatott.

- Álmomban - mondta - ez a lepke voltam

és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke - mesélte - igen lepke voltam,

s a lepke vígan táncolt a napon,

és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...

És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom - folytatta eltűnődve -

mi az igazság, melyik lehetek:

hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét

vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!

Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát!

-Ő mosolygott: - Az álombeli lepke

épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán

valami mégis megborzongatott,

kétezer évig töprengtem azóta,

de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,

már azt, hogy minden kép és költemény,

azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,

a lepke őt és mindhármunkat én.

Ajánlom Ruth-nak, akinek az álmaimat köszönhetem :)

Daria álma #4

Lágy szellő, tudat teremtette légmozgás. Simogató, gyengéden játékos. Megtáncoltatja az álomszőttest, lefújja róla a képeket. Nincs már szükség rájuk. Az önmarcangolás ideje lejárt, szellemkéz zárja le a pillákat. Kisajtol közülük egy harmatcseppet, olvad a hó. Aztán mindez megszűnik. Eltűnnek a szellemek, a szél, elnémul a fák lélegzése, a föld lüktetése a lábuk alatt. Ketten vannak. Nincs más. Csak ők. És ez olyan megnyugtató. Nincs már rohanás, nincs felesleges beszéd, nincs gondolattalanság. Megállt az idő. Csodálatos ez az érzés. Érzi Ruth egész lényét, itt van, vele, őt öleli, hozzá beszél, rá gondol. Őt szereti. Csakis őt, ahogy mindig is. Szerette akkor, amikor minden nap beszéltek, amikor hosszú hallgatás után újra találkoztak, amikor eljött a birtokra, miatta. Csak miatta. És akkor is szerette, amikor a szobájában ülve a mellkasát szorító hiányérzetet próbálta megfejteni, amikor útnak indult öccsével és apjával, minden szabad percében, amikor ő járt a fejében. Miért olyan kínzó az egyedüllét, mikor nem vagy magányos?

Nem, nem akar megszólalni, nem akar megmozdulni. Nem akarja megtörni a varázst. Mert ez csak az lehet. Egy törékeny varázs. Álom a hadvezérről, ki lepkének álmodta magát, s most nem tudja, hogy ő álmodta-e a lepkét, vagy a lepke őt. Talán mindketten egymásról álmodtak, talán egy harmadik álmodta mindkettőjüket. Létezik álom az álomban? És abban is álmodhatunk? Lehetséges, hogy ez az egész két tükör, melyek a végtelenségig köpik vissza a másik képét? Mi a megoldás? Van egyáltalán?

Virginie Ledoyen - Mon amour, mon ami

Toi mon amour, mon ami

Quand je rêve c'est de toi

Mon amour, mon ami

Quand je chante c'est pour toi

Mon amour, mon ami

Je ne peux vivre sans toi

Mon amour, mon ami

Et je ne sais pas pourquoi

Ah ah ah ah ah ah ah ah ah

Je n'ai pas connu d'autres garçons que toi

Si j'en ai connu, je ne m'en souviens pas

A quoi bon chercher, faire des comparaisons

J'ai un cœur qui sait

Quand il a raison

Et puisqu'il a pris ton nom

Toi mon amour, mon ami

Quand je rêve c'est de toi

Mon amour, mon ami

Quand je chante c'est pour toi

Mon amour, mon ami,

Je ne peux vivre sans toi

Mon amour, mon ami

Et je sais très bien pourquoi

Ah ah ah ah ah ah ah ah ah

On ne sait

Jamais jusqu'où ira l'amour

Et moi qui croyais

Pouvoir t'aimer

Toujours

Qui je t'ai quitté

Et j'ai beau résister

Je chante parfois à d'autres que toi

Un peu moins bien chaque fois

Toi mon amour, mon ami

Quand je rêve c'est de toi

Mon amour, mon ami

Quand je chante c'est pour toi

Mon amour, mon ami

Je ne peux vivre sans toi

Mon amour, mon ami

Et je ne sais pas pourquoi

Ah ah ah ah ah ah ah ah ah

Csak egy szó...

Hiányzol.

Daria álma #3

A kérdés magasba szökkent egy szemöldököt. Hihetünk a lehetetlenben? Egyáltalán létezik? Nem csak azoknak a mániája a lehetetlen szó szajkózása, akik nem akarnak véghezvinni valamit? Szóval... hiszünk a lehetetlenben? Már ott a válasz a nyelvén, a tiltakozás, amit minden racionális elme egyből rávágna. De hol van már a racionalitástól? Messze. Nagyon messze.

-Hiszünk. De nem fogadjuk el.

Mosoly, boldog, játékos. Mosoly. Nem, ő nem fogja elfogadni, hogy létezik lehetetlen. Hihet benne, de megpróbálhat rajta változtatni. És fog is, túlél, mindent túlél és újra találkozni fognak, nem csak az álmaiban, de a valóságban is. Mert nem lehetetlen. Csak nehéz megvalósítani.

Gyermekiség. Tud Ruth gyermeki lenni? Talán a lány is csak most fogja fel, hogy mindketten voltak gyerekek, játszottak, sírtak, nevettek. Voltak kamaszok, szerelmesek, szenvedtek és örültek sokat. Életreszóló barátságokat írtak a tengerparti homokba, amiket aztán nem sokkal később elmosott a dagály.

-De... itt lehetünk teljesek?

Mindless Self Indulgence - Shut Me Up

Aranyeső

"-Tudod, hogy szép vagy? - kérdi András. Hangja megilletődött, pillantása csodálkozó hitetlenkedéssel simogatja végig a lány arcát. Mint aki maga is most döbbent rá egy véletlen adta ajándék értékére.

Ágnes sápadt, bőre fájdalmasan feszül, égő szeme alatt sötét karikák. Még a haja is fáradt, úgy érzi, töredezve tapad nyirkos homlokához. Sohasem volt ilyen csúnya."

Gavaris paruszki?

Csizsik-pizsik, ggye ti bil?
Na Fontanke vodku pil!

Ponyemájis?

Barbra Streisand - The Way We Were

Jövőkép

Szegényes, sőt, elcsökevényesedett a mai kor emberének a fantáziája. A média, a nevelés, a vallás és az erkölcsi korlátok mind-mind leszabályozzák a képzelőerőt, mely egy ideig ugyan bírja a strapát, ám hosszú távon lassanként elhal. A bizonyíték? Kisgyermekkorban még mindenki rendelkezik élénk, szárnyaló fantáziával. Új világokat teremt maga köré a játék útján, elnevezi a tárgyakat, megszemélyesíti a plüssállatait. Mint Kázmér, az unalom ellen újabb és újabb kalandokat talál ki magának. Azonban, amikor a gyermek felnő, képzelőereje lassanként fejet hajt a televízió és a képi kommunikáció eszközei előtt. Mibe fogadunk, hogy Kázmér, felnőtt korában nikotinfüggő, arctalan irodai alkalmazott lesz, és ínséges időkben Hubával fog befűteni a kályhába?

10 dolog, amit utálok benned

Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s mit érzel

Gyűlölöm ahogy vezetsz, azt is ahogy nézel

Gyűlölöm a cipőd, s ha átjár tekinteted tőre

Gyűlöletem oly heves hogy rímet hányok tőle.

Gyűlölöm ha hazudsz, azt is gyűlölöm, ha nem

Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.

Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,

És gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek, cseppet sem, szemernyit sem,

Nem gyűlöllek én.

Hair - Let the sunshine in

Azért, ők még tudtak énekelni...

Telefon

Csak én erőltetem? Olyan ritkán beszélünk, de te olyankor is eltűnsz. Velem van a baj? Vagy csak a távolság miatt? Nem vagyok ott, hát nem is vagyok fontos.

Tényleg nem vagyok fontos neked?

Kétségbeesés

Nem az dühít, hogy ilyen vak vagy, hanem, hogy én is az voltam.

Nakashima Mika - My Medicine

Walking down the street tonight
Like every night nowhere to go
No one on the street tonight
And no one waiting up at home

Watching as my cigarette is spinning smoke into the wind
Watching as the time goes by
I think about the fix i’m in

Only you can come to save me
Being all alone has made me shake down
Break down

Give me everything i’m missing
Give me deep and soft, sweet kissing
Touch my skin

My medicine
All i want is you to hold and comfort me come on you’re
My medicine
When i’m feeling lost and weak you’re what i’m wishing give me
My medicine
I can feel a passion from my one affliction
Loving him is medicine

I got hooked on your love nicotine, yeah

Walking down this lonely road
I found you spinning up like smoke

You don’t even have to chase me
Waiting for so long has made me stressed up
Messed up

Give me everything i’m missing
Give me deep and soft, sweet kissing
Touch my skin
I’m giving in you’re

My medicine
All i want is you to hold and comfort me come on you’re
My medicine
When i’m feeling lost and weak you’re what i’m wishing give me
My medicine
I can feel a passion from my one affliction
Loving him

Loving him is medicine
My medicine, yeah
Loving him is medicine
My medicine, yeah
Loving only him is medicine

30 Seconds to Mars - From Yesterday