bored

Volt már olyan, hogy minden untatott? Próbálok odafigyelni másokra, próbálok minden igényt kielégíteni, és tulajdonképpen már csak megszokásból teszem. Amikor pedig lenne kedvem valamihez, pont rosszul időzítek. Úgyhogy megint unatkozom. Semmi nem érdekel, beszélnek hozzám, bólogatok, de már fel sem fogom, hogy miről van szó. Most mondhatnám, hogy ennél rosszabb állapot a világon nincs. De egy közönyös embernek sokkal nehezebb csalódást okozni, nem igaz?

Torchwood

Moon on the Water

Geneva

Megmondom én neked, hol vannak a problémás helyeim! Hát például a tükör előtt.

Félelmeim

Félek a sötétben. Félek a betegségektől. Félek orvoshoz menni. Félek az állatoktól. Félek az emberektől. Félek az egyedülléttől. Félek megnyílni. Félek mások véleményétől. Félek, hogy rám unnak. Félek, hogy kihasználnak. Félek, hogy kihasználok másokat. Félek, hogy nem tudok megfelelni. Klausztrofóbiás és tériszonyos vagyok. Kicsinek és gyengének érzem magam. Naivnak, sebezhetőnek, befolyásolhatónak. Gyereknek.

Hazafelé

Feldíszítették az eget. Szép volt, hangos, fényes. Tömeg és meleg, a két legnagyobb szenvedelmem. Aztán Szentendre, kicsit mogorván, fáradtan, elegem van már mindenből. Mindenkiből. Egyedül sétáltam haza, sötét volt és kihalt minden. Gondolkoztam, hogy ne csörgessek-e, de nem akartam zavarni. Helyette az eget bámultam, agyamban a dallam egyre csak ismételgette önmagát. Megint elkapott a furcsa hangulat, régi dolgokat olvasok vissza, az emlékeket próbálgatom, de nem esik jól. Megint elkezdtem köhögni.

Csehországból jelentem

Nah, itt vagyok már negyedik napja Chlumecben, német barátainknál (második családomnál). Imádom őket, a kicsik nagyon édesek, a szülők türelmesek és kedvesek, és úgy általában, nagyon jó család az övék. Chlumec egy egészen kicsi városka Usti nad Labem mellett. Igazán szép, de persze egy szót sem értek abból, amit az emberek beszélnek. Még szerencse, hogy itt inkább németül beszél mindenki, mármint a túristákkal, úgyhogy mindig sikerül valahogy megértetni magamat. Angolul még nem is kellett megszólalnom. Árpi van csak gondban, mert ő meg ugyebár a szakközépben csak angolul tanult. Meg persze apum, aki egy nyelvi antitalentum. Nagyon vicces, ahogy össze-vissza kavar mindent, angolt, németet, magyart, és persze olyan sorrendben mondja ki a szavakat, ahogy eszébe jutnak, nem úgy, ahogy kellene. Anyum legalább valamiféle szórendet próbál tartani, de neki is inkább a szókincse nagy, mint a nyelvtani tudása. Most mondanám, hogy én vagyok a legjobb közülük, de én inkább csak megértem, hogy mit mondanak, és aztán fordítom a többieknek. Magyarról németre is megy azért, de kevésbé pontosan. Nem baj, most tudok gyakorolni, úgyis szeretnék jövőre németből is vizsgázni.
Szombaton még pihengettünk este, söröztünk, sütögettünk, szóval amolyan könnyed esténk volt. Vasárnap felmentünk Decine-be, van ott egy sziklalabirintus, nagyon érdekes volt. Egy erdőben mentünk, két oldalt rengeteg szikla, meg minden, majdnem mindegyiket elnevezték valahogy, az alakjáról leginkább. Ott eltöltöttünk 5-6 órát, aztán megebédeltünk, majd hazajöttünk. A kicsik már nagyon fáradtak voltak, meg persze mi is. Tegnap Prágában voltunk, egészen máig Lináék is ott voltak, úgyhogy velük találkoztam. Eltöltöttünk együtt egy délutánt, nagyon jó volt. Ribi egy 1981-es útikönyvvel felszerelkezve vezetett minket egyik templomtól a másik híres házig, mindegyikről tudott valami érdekességet. Ákos természetesen most is cinikus volt, mint mindig, Zoli ontotta a hülyeségeit, Feri békésen iszogatott, Lina meg folyton lemaradt, mert mindig talált valami apróságot, amit érdemes lefényképezni. Szeretem, hogy mindig észreveszi a kis eldugott dolgokat. Aztán még Lutzékkal is sétálgattunk kicsit, beültünk az U-Flekuba, ami egy híres söröző ott Prágában. Utána még megvacsoráztunk, majd elindultunk haza. Már mindenki hulla fáradt volt.
A mai napunk szabad, majd este megtervezzük, mit fogunk a maradék három napban csinálni. Én szeretnék még átmenni Drezdába, a Zwingert mindenképpen meg kell nézniük a többieknek, meg az is egy szép város, szóval ott is eltölthetünk egy napot. Árpi a környező kis falukat szeretné felfedezni, anyu meg hajókázna az Elbán. Apum úgyis mindent át fog aludni, szóval ő nem számít. Szombaton megyünk haza, valószínűleg késő délután már otthon leszünk. Nagyon várom már, végre Nóri is itthon van, szóval újra együtt a hármasfogatunk. Vasárnap este meg buli az A38-on, Diussal és öcsivel, jó lesz ^^
Majd még jelentkezem, itt van wifi, szóval kiélhetjük magunkat. Árpit le se lehet vakarni a BlackBerry-jéről, állandóan a barátnőjével msnezik. Mániákus.

My birthday

A mai nappal nagykorú lettem :)

álmatlanság

Meleg. Monoton zaj. Sötétség. A három legutálatosabb dolog a világon. Nem tudok aludni.

Szabó Lőrinc: Az Egy álmai

Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született:ideje volna végre már
megszöknöm közületek.

Mire várjak még tovább, a jövőt
lesve alázatosan?
Fut az idő, és ami él,
annak mind igaza van.
Én vagy ti, egyikünk beteg;
és mégse nézzem a fegyvereket,
hogy szeretet vagy gyűlölet
közelít-e felém?
Ha mindig csak megértek,
hol maradok én?

Nem! Nem! nem bírok már bolond
szövevényben lenni szál;
megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!
Aki bírta, rég kibogozta magát
s megy tőrök közt és tőrökön át.
Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab,
mint neki ő, magamnak én
vagyok a fontosabb.

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,
az értelem szökik,
de magára festi gondosan
a látszat rácsait.
Bent egy, ami kint ezer darab!
Hol járt, ki látta a halat,
hogyha a háló megmaradt
sértetlenűl?
Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik,
s ha kiderűl!

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak mi vagyunk, egy-egy magány,
se jó, se rossz.
Rejtőzz mélyre, magadba! Ott
még rémlik valami elhagyott
nagy és szabad álom, ahogy
anyánk, a végtelen
tenger, emlékként, könnyeink
s vérünk savában megjelen.

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak
ott lehetünk szabadok!
Nekünk többé semmit sem ad
ami kint van, a Sok.
A tömeggel alkudni ha kell,
az igaz, mint hamu porlik el;
a mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!

A BSF változat :)

Little Red Riding Hood

Folyamat

Szerettem élni. Szeretek élni. Szeretnék élni.

Sajnarana

Vidámpark

Tegnap voltunk vidámparkban a srácokkal. Persze semmi sem megy simán, főleg, ha Lina és én is képben vagyunk, mert Lina folyton elkésik, én meg alapból szerencsétlen vagyok, mert mindig pont az orrom előtt megy el a metró, meg ilyenek. Csak én szeretek várakozni, főleg, ha egyedül vagyok, mert olyankor szól a zene a fülesből, és végre kikapcsolhat az agyam egy kicsit. Ez egy lánynak hatalmas áldás, mert állítólag mindig mindent túlgondolkozunk. Hááát, én ismerek olyat, akit ez a veszély nem fenyeget, de mindegy.

Szóval, elkéstünk. Feri már hívott, hogy hol vagyunk már, és persze a metróra is várnunk kellett, de azért nagy nehezen ott voltunk a déliben. Puszi-puszi, nagy örömködés, aztán indulás, megint metró, egészen a Széchenyi fürdőig mentünk, ott leültünk egy padra és kinyitottunk a dobozt, amit Szentendrétől hurcoltunk el idáig. Ugyanis abban lapult Ribi szülinapi tortája, egy igazi mocsár torta. Lina sütötte, csokis piskóta, vagymi volt az alap és kis zöld ételfestékkel felturbózott vaníliapuding volt rajta, igazán gusztustalanul nézett ki, még egy marcipánbéka és sok kis gumicukorbéka is volt a tetején, de az íze, az leírhatatlan volt. Nagyon jól sikerült, be is nyomtuk majdnem az egészet úgy hatan, pedig nem volt éppen kicsi. Alig hagytunk valamit, azt is csak azért, mert már nem bírtunk többet leerőszakolni a tortunkon. Na, ezután a doboz ment a kukába, mi meg a vidámparkba. Hosszú sor volt a pénztár előtt, de türelmünk meghozta a gyümölcsét. Nagyjából 11kor már bent is voltunk, este fél 8ig el se jöttünk. Az elvarázsolt kastéllyal kezdtük a sort, aztán hullámvasutaztunk, és persze minden játékot dodzsemmel zártunk, szóval ott is voltunk jó néhányszor. Lina, Feri, Barna és Máté felültek minden fejreállós játékra is, de mi Ribivel lent maradtunk. Valahogy nem bírom, ha két emelet magasan fejjel lefelé lógok. Viszont a break dance-en háromszor is ültem. A négy fiú már az első után kidőlt, csak mi bírtuk Linával, szegény Ribi rosszul is lett, legalább fél órát ültünk egy lépcsőn, mire úgy határozott, hogy már nem akarja viszontlátni a tortát. Nem baj, legalább mi is kifújtuk magunkat kicsit. Közben Lina elhagyta a mobilját, azóta se lett meg, valószínűleg a metrón hagyta, vagy nem tudom. De úgyis szar volt már, folyton lefagyott, meg hívni se lehetett rendesen, mert csak a telefon szeszélyétől függött, hogy most éppen mindkét fél hallja-e a másikat, vagy csak az egyik. Idegesítő volt, nah.

Poénból bementünk a mesealagútba is, amiben hajóval lehet közlekedni. 4-2 felállásban mentünk, persze Lináék beragadtak az egyik kanyarba, úgyhogy kis torlódást keletkezett mögöttük. Majdnem be is borultak aztán, mert Lina felállt, hogy kisegítse magukat, de ugyebár ez egy ingatag hajócskában elég felelőtlen döntés volt. Szerencsére végül mindenki fedélzeten maradt. Azt nem mondanám, hogy szárazon, mert Linából előbújt a kislány és mindenkit lefröcskölt. Még jó, hogy mi Mátéval elég messze voltunk tőlük, különben mi sem ússzuk meg a dolgot. Csak azt furcsálltam, hogy végül Lina volt a legvizesebb. Hátigen, amikor a fagyi visszanyal... Meg hát, amikor kiértünk, a kezelő is eléggé ráncolta a homlokát, szerintem azt hitte, hogy úsztunk egyet, vagy nem tudom. Utána még felültek a srácok párszor a toronyba, ami olyan, hogy felvisz kb két-három emelet magasra, aztán szabadesés lefelé. Na, erre se ültem fel velük. Valahogy semmi nem hoz lázba, ami magasan van, tekintve, hogy tériszonyos vagyok, és rettentő halálfélelmem van már a hullámvasúton is. Pedig azt még élveztem. A pörgéssel nincs semmi bajom, azt szeretem. Meg a dodzsem.

Aztán estefelé elkezdtünk szedelőzködni, tulajdonképpen a nap folyamán szinte minden játékra felültünk. Már, amire felengedtek. Mert például a kukomotiv nevű kukac vasúthoz már túl öregnek aposztrofált minket a kezelő. Hát igen, ez is a korral jár. Nem baj, így is rengeteget nevettünk. Linával persze azon is jól szórakoztunk, hogy minden olyan csaj erőteljesen megbámult minket, aki a barátnőjével jött. Pedig, ha tudnák... :D