I Don't Love You

Csokitorta

Péntek este házon kívül, mostanában gyakorta megesik. Élveztem a bulit, őszinte volt a nevetés, a sírás is, alig ittam valamit. Nem is volt rá szükség, ittak helyettem is. Születésnapot ünnepeltünk, két csillagszórót kellett elhasználni a tortára, mert az elsőt nem látta az ünnepelt. Naja, időzíteni tudni kell. Aztán zene, majd pia, rengeteg pia, néztem, ahogy döntik magukba a barátaim, és azon gondolkoztam, vajon ennyire fontos az, hogy az összeszokott, szűk társaságban mindig hánytassunk valakit? Megvolt az is, háromszor rohantam ki egy barátommal, méltó büntetésem pedig az orrfacsaró megfázás lett, amiért kabát nélkül álldogáltam a hóban. De nem hagytam volna ott, nem is azért, mert ő is megtette értem régebben, hanem, mert barátok vagyunk. És ez ezzel jár. Nem is bántam meg, végülis a köhögés állandó, most egy kicsit fújom mellette az orromat, nem nagy ügy. Amúgy minden jó volt. Rájöttem, hogy nem szeretem az alkoholt. Józanul én irányítok, tiszta a fejem, biztosan nem csinálok hülyeséget. Habár, a tegnapi buli után rájöttem, hogy a részegek logikáját csak részegen lehet teljes mértékben követni és értékelni. Így viszont voltak érdekes párbeszédek, leginkább Timurral, de Robival és Endrével is, sőt, néha a kanadai lány is félrebeszélt, pedig a végefelé talán ő volt leginkább észnél rajtam és Esztin kívül. Szóval jó volt. Furcsa, mert sok akkori érzés megmaradt, kezdetben fáradt voltam, aztán vidám, egy ponton összezavarodtam, aztán aggodalmaskodtam egy sort, anyáskodtam a barátaimon, a végén dühös voltam, csalódtam, nagyot, de aki hibás, majd helyre hozza a dolgokat. Remélem.

Egy sima, egy fordított

Mindig azon gondolkozom mostanság, hogy ha valami jól megy, azt miért kell rögtön elcseszni? Persze, eddig is hozzá tartozott az életfilozófiámhoz, hogy minden rossz után jön valami jó és fordítva, de az utóbbi egy-két évben ez ritkásan jött be. Mostanában már jobban, egy jó egy rossz, tisztára mint a nagyi kötése. Csak az a baj, hogy mindig úgy járok, hogy valami jól indul, aztán rosszul fejeződik be. Van valami ügyfélszolgálata a helynek, ahol a sorsokat osztják? Mert én elégedetlen vagyok. Nagy kérés lenne, ha legalább egy téren rendeződne az életem? Nem kell nekem nagy érzelmi löket, a lottót sem akarom megnyerni, sőt, az anyám is maradhat olyan, amilyen. De legalább tartanék valamerre. Najó. Hétvégét azokkal töltöm, akik szeretnek, vagyis barátnőzés. Majd összeszedünk valami hímneműt alkalmi plázamuff módra. És még én vagyok gyerekes?

Mered(ek)

Töröm a fejem, gondban vagyok. Mit mondjak? Lemondjam? Megtartsam? Minek erőltetjük? Most nincs időd rám, én megértem. Vagyis, meg akarom érteni. Egyelőre semmi kedvem a dologhoz, fáradt vagyok, nem tudom, hétvégéig változik-e. Nem baj, majd megbeszéljük. Szombatig gyűjtögetem a mondanivalót, addig úgyse figyelsz rám. Mostmár időpontot kell kérnem? Sorba is álljak azért, hogy megkérdezd, miújság? Azt hiszem, lemondom. Lenne mit mesélnem, de nem egy délután alatt fogom behozni a hónapos lemaradást. Azt hiszem, ezt már nem is fogom.

Busz helyett hév

Ülök a héven, már megint. Szeretnék már otthon lenni, pötyögni a billentyűzeten, törit körmölni, a megszokott dallamokat kieregetni a torkomon. Csak haladjunk már, olyan kihalt itt minden. Este van, mostanában ritkán hévezek világosban, de biztos a tél az oka, túl hamar sötétedik. A plafonra erősített rúdról egy barátom jut mindig az eszembe, egy időben imádott az éjjeli járatokon utazva felmászkálni rá, ha az állatkert nagy, ő bizony kerítésen belül maradt. Furcsa ez, mégis annyi emlékem kötődik ehhez a döcögő, kényelmetlen, zajos salátavonathoz, mint a sulifolyosóhoz, vagy az iskola melletti pékséghez. Jelentéktelen helyek, nekem mégis sokat jelentenek. Szeretek hévezni. Kibámulni az ablakon, a megszokott taktusok a fülemben dübörögnek, időnként oldalra fordulok, az a kölyök már megint engem bámul. Át kellett volna öltözni, de imádom a piros harisnyát, csak ne lenne olyan veszett hideg. Az elmúlt napokat pörgetem végig újra és újra, és megint elcsodálkozom, milyen mókamester az élet. Amint komolyan eldöntöttem valamit, a változás be is következett, magától, varázsütésre. Alig várom a reggelt, végre van kiért bevonszolnom magam az iskolába, már nem kell felfestenem a mosolyomat, jön magától, lassan görcsöt kap az arcom, mégsem tudok ellene mit tenni. Leszokni is van kiért, igaz, azt a doboz cigit már csak dacból vettem, egy megszegett ígéret emlékére. Nem akartam, de a fele már elfogyott, nem is esett jól, bűntudatom volt.

"Szentendre, végállomásra érkeztünk"

Nézem a közeledő peront, rettenetesen hideg lesz odakint. Szállingózik a hó, felgyullad a kis narancsszín lámpa, éktelen visítás, kivágódnak az ajtók. Sóhajtva állok fel, fizikailag fáj a hideg, erre szokták mondani, hogy csontig hatol, melegebb ruha kellett volna. Már mindegy. Most választanom kell. Nincs pénz a telefonomon, így nem várom meg a buszt. Bevágódok hát egy kocsiba, bájmosolyt villantok, óra indul. Mert én már csak ilyen kényelmes vagyok.

Ajánlom Patriknak ezt a kifordított ihletettséget, amit okozott.

Az ilyen pillanatokért érdemes :)

"Fu®Y ®3Иé Mike Shinoda Valentine's Day üzenete:
hódolok júliám
Fu®Y ®3Иé Mike Shinoda Valentine's Day üzenete:
legyen jó a valentinnapod"

"(Aurél) üzenete:
szép vagy :D Are you happy?
little insane girl üzenete:
yeah, I'm happy ^^
(Aurél) üzenete:
:D I'm glad, to see you happy :D"

Azt mondják, minden rossz után jön valami jó. Köszönöm srácok, ez felvidított ^^

Okasan #2

Megőrülök, megőrjít az egész környezet, az elszeparáltság, a túlzott békesség, de leginkább a szülőanyám. Nem tudom, hogy bírok ki még másfél évet itt, de az egészen biztos, hogy ha Bp-re is megyek fősulira, akkor se nagyon fogok a koliból hazajárni. Végre elszabadulnék itthonról. Olyan régóta álmodozom már arról, hogy elköltözzek, nem is értem, hogy bátyám hogy képes itt élni már lassan 22 éve. Najó, értem. Neki könnyű, anyám odáig van érte.

Cupid's last stand

dééétóóóó xD

Pff, mindjárt itt a Valentin-nap. Megint egyedül, de rájöttem, hogy ez nekem tulajdonképpen tökjó, mert ha lenne kivel elmászkálnom a szerelmesek napján, akkor soha az életben nem dolgoznám ki a töri esszéket, nem gyakorolnám a Ji ben gong-okat. Sok mindenre nem lenne időm egy srác mellett, azt hiszem. Mert az olyan fárasztó dolog, mármint semmi magánéletem nem lenne, mert mindenhol ott akarna lenni, és ha csak rágondolok görcsbe rándul a gyomrom, hogy el kéne szakadni a gépemtől. Kocka? Neeem, csak szeretem magam rendezni az életemet. De persze, ha azt mondanám, hogy le a pasikkal, az se lenne igaz, mert az ember persze próbálkozik. Két volt barátom is randira hívott az elmúlt két hétben, de valahogy nem érzek arra affinitást, hogy megint egymás agyára menjünk. Nem volt elég egyszer?

LoL :D

Második szakasz: megoldás :)

Gyerekeeeeeek :D

Első szakasz: megbánás

Éljen a szombati zsibbadás vasárnapi fejfájása. Hiánypótló eszméletvesztés-hajkurászás, valamennyire sikerült is. Hívtam, de nem felelt, talán jobb is, azt sem tudtam, mit akarok mondani. Csak a hang hiányzik és az érzés, ami vonal búgása és a válaszkattanás között fog el. A várakozás és az elégedett szárnyalás, akár csak néhány percig, mert siet, akár órákig, mert egyedül vagyok a héven. Akkor is boldog voltam. És most elveszem magamtól. Egy gödör aljából pislogok kifelé, amelyet saját magam alatt ástam és amiből most nem tudok kimászni.

Helyzetjelentés

Nem akarok kimozdulni. Lelkiválság, világfájdalom és önsajnálat. Önzőség és melankólia. Füttyszóra csak a kutyák mozdulnak. Holnap veszek egy sípot és alkoholista leszek.

Dilemma

Írni vagy nem írni, ez itt a kérdés. Vagy inkább klikkelni vagy nem klikkelni? Felkötni magam vagy nem felkötni? Hm, egyre jobb. Az a baj, hogy zsákutcában vagyok. Ha nem klikkelek, akkor nem írok, viszont felkötöm magam. És fordítva. A hímneműek túl érzéketlenek, vagy csak a nőneműek túl érzékenyek? A hímneműek lassú felfogásúak, vagy a nőneműek hiszik azt, hogy célozgatással mindent könnyebb elmondani, mint egyenesen? Azt hiszem, ez is, az is. És még mindig várok, mert ha már idáig dacoskodtam, miért éppen most adjam fel? Bár tudnám, hogy egyáltalán egyértelmű-e, mi a bajom.

Mirrormask