Tombolda

Unalom. Érdekes ez a szó, mindenkinek mást jelent, legalábbis úgy tűnik. Nekem az unalom annyit tesz, hogy nem csinálok semmit, nincs dolgom, nincs kivel beszélgetni, nincs semmi, ami lekötne. Ilyenkor eszembe jutnak a barátaim, random felcsörgetek valakit, msnen ráklikkelek olyanra, akivel szeretek beszélgetni, pláne, ha fent is van, de ha nincs, az sem baj. Elmonologizálok én, mert tudom, hogy el fogja olvasni, érdekli majd és értékelni is tudja, hogy az eszembe jutott. Habár, úgy tűnik, a barát fogalmáról is mindenkinek más az elképzelése, de ebbe most nem megyek bele. Mindegy, ez most csak eszembe jutott egy fonetikusan leírt címről, dehát én kérek elnézést. Rosszat is álmodtam, a könyv szerint a jelentése: "bánat és nélkülözés, az álmodó élete egy fordulóponthoz érkezett". Kezdem azt hinni, hogy mégiscsak képes leszek változtatni. Az álmoknak általában hiszek. Úgy döntöttem, eldobom a szívemet, úgysem veszem már hasznát, eddig is olyasvalakihez húzott, akinek nem kellett, ezután tűnjön el a rákfenébe, az eszemre fogok hallgatni. Nah. Legyetek büszkék rám, hogy az unalomról való fejtegetésből megint az én nyomoromig jutottunk el. Önző vagyok, de az ég áldjon meg titeket, ki nem az? Nem találkoztam még olyannal, aki nem csak saját magával lett volna elfoglalva. Tombolok, dühös vagyok magamra és a világra. A Holdra is, amiért napok óta rejtőzködik, pedig már nő, de jobb is így, mostmár fáj ránézni. Kiírtom ezt is. Farkastörvények. Eddig bárány voltam, mostantól rettegjetek. Ragadozóvá avanzsáltam.

First Wives Club

Never woke up

Lépkedés

Rájöttem, hogy ha változást akarok, akkor valamit tennem is kell érte. Nos, egy apró lépést már megtettem. Volt barátom vette fel velem a kapcsolatot nem is olyan régen, amúgy kifejezetten utáltam vele lenni, de valamiért mindig visszatáncoltam. Talán csak a szokás hatalma, végülis amúgy jól meg voltunk, nem voltak komolyabb súrlódások, legalábbis nem olyan, ami nagyon kritikus lenne. Mindegy. Szóval írt üzit májvíájpín, valamelyik nap kaptam tőle újabbat, találkozni akart. Első reakcióm az volt, hogy lehet, nem is lenne rossz ötlet, életemben először nem lennék egyedül Valentin-napon, de valahogy rögtön összerándult a gyomrom, amint arra gondoltam, hogy megint vele kell töltenem egy délutánomat. Szóval hűvös vagyok és elutasító. Nehogy azt higgye, hogy úgy táncolok, ahogy ő fütyül. Azt hiszem, ki fogom őt gyomlálni az életemből, nincs szükségem újabb lelki rákfenére. Amúgy is, szerintem csak azért jutottam az eszébe, mert éppen nincs barátnője és unatkozott, én pedig vagyok olyan hülye, hogy csettintésre bólogassak neki. De elegem van. A sarkamra fogok állni, mostantól nem hagyom, hogy bárki játszadozzon velem. Hm, azt hiszem, erős vagyok. Vagy leszek. Remélem.

"ha Pestre jönne, bárhol megtalálhat"

Mindig is tudtam, hogy semmi nem tarthat örökké. Most feladom, kilépek. Talán nem végleg, de egy időre biztosan.

Péterfy Bori & Love Band

Álommese

Az ablakpárkányon könyököl, vágyakozva nézi az alant elterülő tájat, zöldet akar maga körül. Fűszálakat akar érezni a talpa alatt, de ehelyett csak kő van és hideg, semmi több. Zárt ajtók mögött élni, ablakon keresztül szemlélni a világot, várni a fényes páncélú lovagra, el sem tudná képzelni az életét ezek nélkül. Csak jönne már az a lovag. Hiszen olyan pontosan megtervezte az eljövetelt. Az égbolt csillagtalan lesz, egyetlen ura a vigyázó tekintetű telihold, amely bevilágítja az erdőszélt, a rétet, a torony aljában felfelé törekvő virágocskákat. A fák közül bukkan elő a szilaj lovon vágtázó páncélos. Hősies lesz és egyben alázatos, első látásra egymásba szeretnek, s ő végre fehér zsebkendőt lengetve búcsút inthet zordona börtönének. Volt ideje kigondolni mindezt, csupán egy élet, plusz mínusz egy óra.

És egy napon, ahogy megálmodta, eljön a csillagtalan éj, a telihold. És az alak is az erdőből. De ő nem olyan, amilyennek megálmodta. Egymaga érkezik, páncél és ló nélkül, pólóban, edzőcipőben. Nem hősies, nem is alázatos. Nem is szeretnek egymásba első látásra. Úgy érzi, nem jó ez így. Nem kellene mindennek úgy történnie, ahogyan az ember megálmodja? Miért kellene a valóságban élni? Képes lenne reális képet alkotni az emberekről, az emberi kapcsolatokról olyasvalaki, aki csakis azt fogadja el, amiről eddig álmodott?

Nem látja őt lovagnak, mégis vele megy. Hagyja, hogy megérintse, először csak nemtörődömségből, azután már keresi a közelségét, azt akarja, hogy karon fogja, hogy átölelje, hogy ő is ugyanazt akarja, amit a lány. Az eddig toronyban raboskodott királylány rájön, hogy nem csak a királyfi lehet elementális erővel rá, hogy egy apró érintés, egy elkapott pillantás, egy mosoly a világot jelentheti.

Csillagtalan éjszaka, telihold. Füle alatt megmentője szívdobogása, és álmodik. Álmában ismét a toronyban van, ugyanilyen éjjelen, érkezik a páncélos lovag, s megmenti őt. Mikor már a ló mellett állnak, a lovag leveszi a sisakot...

Ugye kitaláltátok?

Zenehallgatás

Nagy meleg pulóver ma a szerelem,

Bevetetlen ágyon tartjuk melegen

Az érzést. Nem járt erre rég,

Sőt talán még soha, csak vártuk, mikor lép

Életünkbe a kéményünkön át

Belezuhant tegnap, fejbecsaptuk hát

A lexikonnal. Nem engedtük el.

Egy ilyen érzet minden háztartásba kell.

Nagy meleg pulóver ma a szerelem,

Ez vajon tényleg az, vagy csak azt hiszem?

A végén úgyis kiderül,

hogy becsaptuk magunkat, megint egyedül

Kell folytatni. Néhány perc alatt

Az aranysárga napból bíbor alkonyat

Lett, és száll a teagőz,

A parkban fákat színez egy cerkával az ősz.

Mosoly

Ül az ágy szélén, szórakozottan forgatja a telefont, időnként kinyitja, majd ismét becsukja, mintha amúgy nem látná, amit eddig is pontosan tudott. Nem hívta még senki, nem kapott üzenetet, mégmégmég. Megunja, irány a fürdőszoba, útközben dobálja le a ruháit, milyen jó lesz elmerülni a forró vízben. Mégsem jó, másodpercenként pillant kommunikációs eszközére, félve, hogy most az egyszer mégsem hallja meg a jellegzetes dallamot. De még mindig semmi. Kezd megnyugodni, ellazul, csúszkál a szappan a nedves bőrön, sampontól habzik a haj, majd mindezt elmossa egyetlen mozdulattal. Érdes a törölköző, magába szív minden kis vízcseppet, becsavarja vele a haját, majd felöltözik. Mindenhova magával viszi a telefont, mi lesz, ha nem veszi észre azonnal az üzenetet?

Megpróbálja elterelni a gondolatait, üvölt a zene, szárad a haj, mégis, a tükör mellett egyfolytában azt lesi, meglátja-e a kis narancssárga négyszöget. Még mindig semmi. Feketére mázolja a szemét, sokszor letörli, újra nekifog, tökéletest akar, úgysem sikerül neki. Mégis törekszik rá, ezt teszi az ember, nem igaz?

Lesi a maroktelefont, még egy kicsit, még egy kicsit. Nem, most sem, leül a gép elé, nem tud magával mit kezdeni, bármelyik pillanatban jöhet. Firkálgatni kezd, piros tolla szemeket szül, vastagon áthúz egy szívet, arc bontakozik ki az összevisszaságból, hamar megunja, ujjait a billentyűkre fekteti. És most? Bámulja a monitort, képzeleg. Nyikordul a lépcső, rajtakapottan pillant fel a képernyővédőről, beszél, majd ismét beszél, a telefonba, és mosolyog. Mosolyog, mikor leteszi, mikor a kabátját gombolja, mikor eltévesztik az utcát, mikor megérkezik, mikor beszélget. Akkor is, amikor hallgat, amikor csak különböző hangok váltakoznak, kérdeznek, válaszolnak, nevetnek. Mikor alszik, és mikor felébred, hallgatja a légvételeket a háta mögül, mosolyog, eszébe sem jut mást tenni. Vonásai letörölhetetlenül elrendeződtek, és élvezi, szereti ezt az állapotot. Frissnek és kipihentnek nézik hazafelé, úgy is érzi magát, pedig tudja, hogy egyáltalán nem az. Mégsem fáradt. Még mindig mosolyog, teát szürcsöl, és közben mosolyog, úgy tetszik, akár örökké is.

:)

Chuchu :D

Előszilveszter

Tegnap este címszavakban:

hideg, semmikedvem, bor, középsőujj, Alice, Alicelakkcsizmája, tánci, "Pogózunk??", simi, csiki, "Semminyakbaugrás?!", nyakbaugrás, dumcsi, sör, "aranyoslány", "Kényelmesvagyok?", Keran, AC, szegecsszámolás (148 db), "ACneugráljrajtaaaam!", vigyor, Azu, "Gyerejátsszukle!", öleléééés, sál, telefon, "Megfogokhalniiii!Nemenjmééég!", ACpirszing, búcsúzkodás, puszijobbra, puszibalra, pusziközépre:$, séta, kocsikázás, "Neüssélmegmégegyszer!!", sms(L), szundi.

Imádom a TKsokat :D

For my loneliness

Önző vagyok. Egy önző liba, aki csak magával foglalkozik. Ne haragudjatok rám, rémes vagyok, nem szabadna emberek közé mennem. Mindenkit csak megbántok, örülnöm kellene mások boldogságának, csillagporos ünnepének, de képtelen vagyok rá. Egyedül nem megy. De segítséget sem akarok. Nem kell senki, talán így könnyebb is lesz. Könnyebb lesz, ugye? Hiszen élő példán láthatom, mennyivel egyszerűbb lenne távol tartani az embereket, nem lennék ennyire ön- és közveszélyes. Igen, ezt fogom tenni. Követem a példádat, Holdember. Neked beválik, ugye? Ez a megoldás, ugye? Ugye rájöttem végre, és nem kell tovább emésztenem magam? És nem fogok senkit se bántani ezentúl, ugye? Remélem. Bár lenne most valaki, aki mellettem áll. Nem csak lelkileg, de fizikailag is. Miért van az, hogy pont akkor tűntök el, amikor a legnagyobb szükségem lenne rátok? Valaki öleljen meg! Valaki csókoljon meg! Valaki érintsen meg! Létezik egyáltalán olyan, aki akarja ezt? Tudom, hogy csak problémát okozok mindenkinek. Mindenki életében csak egy buktató vagyok, igaz? Hát persze.

Gyűlölöm magam!

Spirit of my Christmas

It's okay to have some flaws...