Érzem

Játék?

Ablak. Tető. Hold, csak festett, de az enyém. Ha egyest dobsz, kimaradsz, ha hatost, maradnod kell. Játsszunk!

The little girl who was forgotten by absolutely everyone

Okasan

Dögölj meg!

Ajánlás

- S e sok próbára mégis azt hiszed,

Hogy új küzdésed nem lesz hasztalan?

S célt érsz? Valóban e megtörhetetlen

Gyermekkedély csak emberé lehet. -

Korántse vonz ily dőre képzelet,

A célt, tudom, még százszor el nem érem.

Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?

A cél, megszünte a dicső csatának,

A cél halál, az élet küzdelem,

S az ember célja e küzdés maga.

"Silver moon's sparkling, so kiss me"

Spirit

Ülünk a semmi peremén, te és én, én és te, van egyáltalán jelentősége a sorrendnek? Ülünk és lógázzuk a lábunkat, kényelmesen, milyen jó itt, békés, csöndes. Nem beszélünk, hiszen már mindent tudunk, egyikünk mozdul, s a másikunk fejezi be, micsoda harmónia, bárcsak örökké tartana. Le kellene ugrani, mindketten tudjuk, de még gyűjtjük az erőt, barátkozunk az alant elterülő világ gondolatával. Biztos itt akarunk élni, mi több, itt is akarunk meghalni? Nézd csak őket, sürgő hangyaboly, mind tudja a helyét, beáll a sorba, csak mi ülünk kívül, nem tudnánk azonosulni velük, akármennyire is akarnánk. Odamehetnénk hozzájuk, megjátszhatnánk, ami nincs, besorolhatnánk, nem zavarunk? Zavarnánk, hiszen kirívunk, nincs egyenruhánk, nem is akarunk. Szabad szeretnél maradni? Nem akarsz az egyentömegből kiválva egyentömeget alkotni? Pedig milyen jó is az. Azt hinné az ember, hogy végre valamiben más, pedig csak másvalamiben ugyanolyan. De mennyivel jobb hályog mögül nézelődni. Még mindig nincs elég erőnk az ugráshoz, de nem is akarunk, jó nekünk itt, mintha nem lenne feladat, mintha nem lenne idő, mintha nem lenne világ. Csak mi vagyunk és a hangyaboly alattunk. Azon túl? Semmi. Igazán semmi.

You bounced

How could you go and leave me here?
To sink with all the rest
How could you go and leave me behind?
Baby, I'm not impressed

I should have known you'd bail on me
leave me adrift at sea
To sink with all the broken hearts
and share their misery

I'll never forget you leaving me
no matter how hard I try
I won't forget how many times
you left me here to cry

Just keep goin'
don't look back
it's easier that way
forget all that we ever had
I'm just your yesterday

You bounced, you quit, you walked away-that's it
We're over, you split, you walked away, you bounced-that's it
You bounced, you quit, you walked away-that's it...

Csakúgy

Gondoltál már arra, milyen lehet valakit önzetlenül szeretni? Örömteli volt vagy fájdalmas?

Flowers

Insomnia #2

Hangok, hangok, mindenhonnan, mondd már, miért kiabálsz!? Mit akarsz közölni velem, mi az, ami nem várhat, miért kiabálsz? Szeretném tudni a választ, de fáj, nagyon fáj. Hangos vagy, hallgass már el! Betömöm a szád, betömöm az orrod, kivájom a szemed, csak hallgass el, maradj csöndben egy kicsit, engedj gondolkodni. Miért nem hagysz békén? Miért engem kell kínoznod? Nem bírom tovább, kussolj! Pusztulj, ha kell!

Végre csönd, angyalian hallgatsz, még a légvétellel sem zavarsz meg, milyen kedves. Végre rendet teremthetek, megkereshetném a választ, de vakon meredek a világba, egyáltalán mi volt a kérdés? Tapogatok, és csak téged érezlek, hűlő tested nem kellemes tapintású, még most is bosszantasz, nem bírod ki, igaz? Miért csak te vagy itt? Miért nincs itt valaki, aki elárulná a kérdést és egyúttal a feleletet is? Te leszel az én bűnbakom, és gyűlöllek is, amiért nem másvalaki vagy, csak egy korpusz a lábaim előtt. És én üres szemgödreimmel nem látlak, és még ez is bosszant. Válaszokat akarok!

~Tudod, miért nem találod a választ? Mert azt hiszed, az fontosabb a kérdésnél. Félsz feltenni a kérdést.~

Sally's Song

I sense there's something in the wind
That feels like tragedy's at hand
And though I'd like to stand by him
Can't shake this feeling that I have
The worst is just around the bend

And does he notice my feelings for him?
And will he see how much he means to me?
I think it's not to be

What will become of my dear friend?
Where will his actions lead us then?
Although I'd like to join the crowd
In their enthusiastic cloud
Try as I may, it doesn't last

And will we ever end up together?
no, I think not, it's never to become
For I am not the one

Hótánc

Pontszerű bevérzések a szűzhó felszínén, alig látni a piros pöttyöket. A gyönyörű, vakító fehérség nem törik meg, nem lesz szennyezett, mintha a halál színe éppen annyira oda tartozna, mint láttakor keletkező borzongás. Ablak mögül figyelem, lassan nőnek a pontocskák, foltok, szigetek válnak belőlük, meghalt a természet, de a fagyhalál ennyi vérrel járna? Nem hiszem. Valami más, nem a föld sóhajtozik. Én vagyok a hó alatt, már értem, miért fázom annyira, nem ablak van előttem, csupán lelkem tükre, mellyel csak azt kell látnom, amit szeretnék. Szépeket képzelgek, ismerős arcokat magam elé, kellemes hangulatokat, érzelmeket vizionálok, amik megnyugtatnak. Hiszen miért kínoznám magam tovább? De a hó nem olvad, akármilyen szépeket is gondolok, akármennyire próbálkozom, még mindig nehezen lélegzem, mellkasomra nehezedik mindaz a rossz, amit ezáltal elfojtok, s minél hevesebben ringatom magam a fiktív békességembe, annál vastagabb lesz a hóréteg. Motozás, egy kar nyúl le értem, hónaljig el kell merülnie, hogy elérjen, de nem tágít, ellököm, de visszatér. Mindenáron ki akar húzni, de minek? Jó itt, nyugalmas. Vagyis, azt szeretném, ha az lenne. És azzá is teszem. Tudom, hogy nem fog sikerülni, de megnyugtat a tudat, hogy valamiért küzdhetek. Ostobaság. Újra felém tapogat a kéz, újra ellököm, nem akarom megfogni, beismerném vele, hogy vesztettem, hogy feladom, és ezt nem akarom, nem lennék képes. Aztán megtalálja a karomat, erősen felránt, nem tudok védekezni. Már talpon vagyok. Vonástalan arcomba nézek, saját magam ellen küzdöttem. Ujjaimmal megrajzolom a bal szemet, az ajkakat, rácsókolom a nevetést a számra, de már nem én vagyok. Valaki más néz rám fél szemével, elnézően, szomorúan mosolyog, egyetlen mozdulattal törli le a balul sikerült vonásokat. Kezdjem elölről? Újra mozdul a kezem, de nem tudom újra megtenni, miért erőltetem annyira? Miért akarok másmilyen lenni? Eltűnik a hó, a lábunk alatt feszülő víztükör az égbolt kifordított mása, fölöttem Hold, alattam Nap, mégis hűvös a víz. Ujjainkat összefűzzük, érzem a kezet a vállamon, s érzem a kezemet a derekamon is. Nem mozdulok egyszerre magammal, botladozunk, aztán megtaláljuk a ritmust, összehangolódunk, forgunk a vízen, behunyom a szemem. Mikor kinyitom, azon kapom magam, hogy már csak egyedül pörgök, kisgyermek módjára, széttárt karokkal, hátravetett fejjel, és nevetek, nevetek a Holdra, majd arcomat lefelé fordítva a Napra is, s azok visszanevetnek rám, őszintétlenül, örömtelenül, de nem érdekel. Nem érdekel, hogy nem foglalkoznak velem, hogy nem érdeklem őket, nem érdekel, hogy nem osztoznak az érzéseimben. Nem tudom, miért őket akartam játszótársnak, azt sem, hogy helyettük miért magam jöttem el magamhoz, nincs is már jelentősége. Táncolok az örökkévalóval, árnyalakok csatlakoznak hozzám, követik lépéseimet, közöttük forgolódom, nem találom a párom, vajon hol lehet? Újabb alak lép elő, csuklya a fején, nem látom az arcát, mégis rögtön nyújtom a kezem, s ő elfogadja, egyszerre lépünk, nem firtatom, ki az, mégis hagyom, hogy irányítson, megbízom benne. Nem kellene? Megpörget, s mikor megállok, ismét az ablak előttem. Nézem a havat, a pontocskákat, látom, ahogy táncolnak. Bárcsak ott lehetnék.

Come with us and you will see, this our town of Halloween...

Mit szólnál...?

Mai kedélyállapot: szeles, borongós, néhol kisütött már a nap, a tegnapra oly jellemző esőzések elmaradtak.

Sokat gondolkodtam az elmúlt pár napban. Vertem a fejem a falba, hogy aztán olyan jól essen abbahagyni. Lassanként felvakarom a maradványaimat a padlóról, nem kell segítség, egyedül is megy, erős vagyok, igaz kicsi vámpír? Ki kellene mozdulnom, de nincs kedvem, és nincs is kivel, holnap két lyukas óra egymás után, valószínűleg a könyvtárban töltöm majd, remek lesz, izgalmas és érdekfeszítő. Beszélgetni kéne, talán most jött el a pillanat, hogy már tudok beszélni, de most meg nem akarok, minek sajnáltassam magam, az utóbbi két hétben mást sem tettem? Furcsa hangulatban vagyok, nagy döntéseket hoznék, de úgyis elrontanék valamit, már így is meggondolatlan voltam, ugye nem tartasz ostobának? Üzenet neked, üzenet nekem, egyszerűbb lenne a telefoncsörgést hallgatni, szép dallama van, kár, hogy keveset szól, vagy nincs pénz, vagy nincs kedv, vagy nincs idő, vagy egyik sincs, vagy talán mindhárom lenne, csak a reakciótól félek. Rohanok edzésre, az estét házon kívül töltöm, talán könnyebb lesz, a gép előtt nem fognak megoldódni a gondok, persze, a tornapólómban sem, nézhetem a zakatoló vonatokat, miért pont ott megy a sín?