Hangok, hangok, mindenhonnan, mondd már, miért kiabálsz!? Mit akarsz közölni velem, mi az, ami nem várhat, miért kiabálsz? Szeretném tudni a választ, de fáj, nagyon fáj. Hangos vagy, hallgass már el! Betömöm a szád, betömöm az orrod, kivájom a szemed, csak hallgass el, maradj csöndben egy kicsit, engedj gondolkodni. Miért nem hagysz békén? Miért engem kell kínoznod? Nem bírom tovább, kussolj! Pusztulj, ha kell!
Végre csönd, angyalian hallgatsz, még a légvétellel sem zavarsz meg, milyen kedves. Végre rendet teremthetek, megkereshetném a választ, de vakon meredek a világba, egyáltalán mi volt a kérdés? Tapogatok, és csak téged érezlek, hűlő tested nem kellemes tapintású, még most is bosszantasz, nem bírod ki, igaz? Miért csak te vagy itt? Miért nincs itt valaki, aki elárulná a kérdést és egyúttal a feleletet is? Te leszel az én bűnbakom, és gyűlöllek is, amiért nem másvalaki vagy, csak egy korpusz a lábaim előtt. És én üres szemgödreimmel nem látlak, és még ez is bosszant. Válaszokat akarok!
~Tudod, miért nem találod a választ? Mert azt hiszed, az fontosabb a kérdésnél. Félsz feltenni a kérdést.~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése