Csakúgy

Gondoltál már arra, milyen lehet valakit önzetlenül szeretni? Örömteli volt vagy fájdalmas?

Flowers

Insomnia #2

Hangok, hangok, mindenhonnan, mondd már, miért kiabálsz!? Mit akarsz közölni velem, mi az, ami nem várhat, miért kiabálsz? Szeretném tudni a választ, de fáj, nagyon fáj. Hangos vagy, hallgass már el! Betömöm a szád, betömöm az orrod, kivájom a szemed, csak hallgass el, maradj csöndben egy kicsit, engedj gondolkodni. Miért nem hagysz békén? Miért engem kell kínoznod? Nem bírom tovább, kussolj! Pusztulj, ha kell!

Végre csönd, angyalian hallgatsz, még a légvétellel sem zavarsz meg, milyen kedves. Végre rendet teremthetek, megkereshetném a választ, de vakon meredek a világba, egyáltalán mi volt a kérdés? Tapogatok, és csak téged érezlek, hűlő tested nem kellemes tapintású, még most is bosszantasz, nem bírod ki, igaz? Miért csak te vagy itt? Miért nincs itt valaki, aki elárulná a kérdést és egyúttal a feleletet is? Te leszel az én bűnbakom, és gyűlöllek is, amiért nem másvalaki vagy, csak egy korpusz a lábaim előtt. És én üres szemgödreimmel nem látlak, és még ez is bosszant. Válaszokat akarok!

~Tudod, miért nem találod a választ? Mert azt hiszed, az fontosabb a kérdésnél. Félsz feltenni a kérdést.~

Sally's Song

I sense there's something in the wind
That feels like tragedy's at hand
And though I'd like to stand by him
Can't shake this feeling that I have
The worst is just around the bend

And does he notice my feelings for him?
And will he see how much he means to me?
I think it's not to be

What will become of my dear friend?
Where will his actions lead us then?
Although I'd like to join the crowd
In their enthusiastic cloud
Try as I may, it doesn't last

And will we ever end up together?
no, I think not, it's never to become
For I am not the one

Hótánc

Pontszerű bevérzések a szűzhó felszínén, alig látni a piros pöttyöket. A gyönyörű, vakító fehérség nem törik meg, nem lesz szennyezett, mintha a halál színe éppen annyira oda tartozna, mint láttakor keletkező borzongás. Ablak mögül figyelem, lassan nőnek a pontocskák, foltok, szigetek válnak belőlük, meghalt a természet, de a fagyhalál ennyi vérrel járna? Nem hiszem. Valami más, nem a föld sóhajtozik. Én vagyok a hó alatt, már értem, miért fázom annyira, nem ablak van előttem, csupán lelkem tükre, mellyel csak azt kell látnom, amit szeretnék. Szépeket képzelgek, ismerős arcokat magam elé, kellemes hangulatokat, érzelmeket vizionálok, amik megnyugtatnak. Hiszen miért kínoznám magam tovább? De a hó nem olvad, akármilyen szépeket is gondolok, akármennyire próbálkozom, még mindig nehezen lélegzem, mellkasomra nehezedik mindaz a rossz, amit ezáltal elfojtok, s minél hevesebben ringatom magam a fiktív békességembe, annál vastagabb lesz a hóréteg. Motozás, egy kar nyúl le értem, hónaljig el kell merülnie, hogy elérjen, de nem tágít, ellököm, de visszatér. Mindenáron ki akar húzni, de minek? Jó itt, nyugalmas. Vagyis, azt szeretném, ha az lenne. És azzá is teszem. Tudom, hogy nem fog sikerülni, de megnyugtat a tudat, hogy valamiért küzdhetek. Ostobaság. Újra felém tapogat a kéz, újra ellököm, nem akarom megfogni, beismerném vele, hogy vesztettem, hogy feladom, és ezt nem akarom, nem lennék képes. Aztán megtalálja a karomat, erősen felránt, nem tudok védekezni. Már talpon vagyok. Vonástalan arcomba nézek, saját magam ellen küzdöttem. Ujjaimmal megrajzolom a bal szemet, az ajkakat, rácsókolom a nevetést a számra, de már nem én vagyok. Valaki más néz rám fél szemével, elnézően, szomorúan mosolyog, egyetlen mozdulattal törli le a balul sikerült vonásokat. Kezdjem elölről? Újra mozdul a kezem, de nem tudom újra megtenni, miért erőltetem annyira? Miért akarok másmilyen lenni? Eltűnik a hó, a lábunk alatt feszülő víztükör az égbolt kifordított mása, fölöttem Hold, alattam Nap, mégis hűvös a víz. Ujjainkat összefűzzük, érzem a kezet a vállamon, s érzem a kezemet a derekamon is. Nem mozdulok egyszerre magammal, botladozunk, aztán megtaláljuk a ritmust, összehangolódunk, forgunk a vízen, behunyom a szemem. Mikor kinyitom, azon kapom magam, hogy már csak egyedül pörgök, kisgyermek módjára, széttárt karokkal, hátravetett fejjel, és nevetek, nevetek a Holdra, majd arcomat lefelé fordítva a Napra is, s azok visszanevetnek rám, őszintétlenül, örömtelenül, de nem érdekel. Nem érdekel, hogy nem foglalkoznak velem, hogy nem érdeklem őket, nem érdekel, hogy nem osztoznak az érzéseimben. Nem tudom, miért őket akartam játszótársnak, azt sem, hogy helyettük miért magam jöttem el magamhoz, nincs is már jelentősége. Táncolok az örökkévalóval, árnyalakok csatlakoznak hozzám, követik lépéseimet, közöttük forgolódom, nem találom a párom, vajon hol lehet? Újabb alak lép elő, csuklya a fején, nem látom az arcát, mégis rögtön nyújtom a kezem, s ő elfogadja, egyszerre lépünk, nem firtatom, ki az, mégis hagyom, hogy irányítson, megbízom benne. Nem kellene? Megpörget, s mikor megállok, ismét az ablak előttem. Nézem a havat, a pontocskákat, látom, ahogy táncolnak. Bárcsak ott lehetnék.

Come with us and you will see, this our town of Halloween...

Mit szólnál...?

Mai kedélyállapot: szeles, borongós, néhol kisütött már a nap, a tegnapra oly jellemző esőzések elmaradtak.

Sokat gondolkodtam az elmúlt pár napban. Vertem a fejem a falba, hogy aztán olyan jól essen abbahagyni. Lassanként felvakarom a maradványaimat a padlóról, nem kell segítség, egyedül is megy, erős vagyok, igaz kicsi vámpír? Ki kellene mozdulnom, de nincs kedvem, és nincs is kivel, holnap két lyukas óra egymás után, valószínűleg a könyvtárban töltöm majd, remek lesz, izgalmas és érdekfeszítő. Beszélgetni kéne, talán most jött el a pillanat, hogy már tudok beszélni, de most meg nem akarok, minek sajnáltassam magam, az utóbbi két hétben mást sem tettem? Furcsa hangulatban vagyok, nagy döntéseket hoznék, de úgyis elrontanék valamit, már így is meggondolatlan voltam, ugye nem tartasz ostobának? Üzenet neked, üzenet nekem, egyszerűbb lenne a telefoncsörgést hallgatni, szép dallama van, kár, hogy keveset szól, vagy nincs pénz, vagy nincs kedv, vagy nincs idő, vagy egyik sincs, vagy talán mindhárom lenne, csak a reakciótól félek. Rohanok edzésre, az estét házon kívül töltöm, talán könnyebb lesz, a gép előtt nem fognak megoldódni a gondok, persze, a tornapólómban sem, nézhetem a zakatoló vonatokat, miért pont ott megy a sín?

Gondolatok egy sétára

Sétálunk. Nem nézel rám, s én se rád. Nem érsz hozzám, s én se hozzád. Sétálunk, mint két idegen, de mégis, én tudom, hogy nem vagy idegen, hogy itt vagy, kérlek, ne szólalj meg, nem élném túl. Ne gondolj rám, megérzem, nagyon fáj, csak mozdulnom kellene és elérnélek, de nehéz a kar, nem akar emelkedni. Talán az agy nem akarja, semmiképpen sem adhat parancsot, úgyis csak az én csuklóm törne, semmi értelme. Mit számít ez már? Számít egyáltalán valami? Csak én érzem azt, hogy ez egyáltalán nem mindegy, hogy ennek nem így kellene történnie? Hogy ennek egyáltalán nem ilyen befejezés lett szánva? Annyi mindent akartam mondani, de ez így nem megy, honnan tudhatnám, mikor elég, mikor unsz meg, mikor unom meg ezt az egészet? Mi van akkor, ha én így nem érzem ezt valóságosnak? Ha mégis vártam valamit, amit nem kaptam meg, amit önhibádon kívül nem tudtál megadni nekem? Túl sokat kérdezek, tudom. Tudni akarom, milyen vagy, mit szeretsz, mit gondolsz, még akkor is, ha te ezt feleslegesnek érzed. Többet akarok tudni, tudni akarom, milyen az, mikor nevetsz, látni akarom, hogy elpirulsz, azt is, hogyan sápadsz el, látni akarom a mozdulatot, ahogy megigazítod a hajad, ahogy felveszed a kabátodat. Talán tényleg nem tudunk kitörni a körből. Soha nem volt szerencsém, de talán csak azért, mert mindent feladtam. Ezt nem fogom, tudom, hogy nem jó ötlet, hogy felesleges, hogy tönkre tesz, hogy kívülről úgy tűnik, nem éri meg. De nekem megéri. Megérné. De, tudom, már nem számít.

Felébredtünk volna?

Re:

Insomnia

Árnyalakok táncolnak az ezüstös fényben, pörögnek, adott ütemre lépkednek, pedig sehol sincs a zene, sehol sincs a ritmus, csak a szívdobogás, az erek lüktetése. Mégis egyszerre lépnek, hajlik a fűszál, dobban a szív. Köztük járok, vonástalan arcuk felém fordul, nem hagynak fel a mozgással, szeretném megérinteni őket, de ujjaim nem érintenek mást, csak a levegőt. Repülnék, de nincsenek szárnyaim, gúnyosan nevet rám a hold, nem fogad többé, kiestem a kegyeiből, pedig mennyire szerettem. Amint közelebb értem hozzá, visszalökött, hogy kezdhessem előlről a küzdelmes utat fölfelé, élvezte a szenvedésemet nézni, miért ne tette volna, hiszen neki ez csak egy játék volt. Hívott, szólongatott, de amint ott voltam, elfordította a fejét, már nem kellettem. És mégis, olyan gyönyörű, mikor narancsos ragyogásával trónol odafönn, minden hónapban, de még akkor is, mikor már nem teljes egész. Mert a hibáit is szeretem, igazán, szívből szeretem, de mit érek vele, ha nem mondhatom el neki? Ugyan, mikor szánna időt arra, hogy meghallgasson? Felgyorsul a lüktetés, lendületesebbé válik a tánc, engem gúnyolnak az árnyalakok, tudják, mi az egyetlen dolog, amire vágytam, és így tudatják, hogy soha nem érhetem el. Pörgésből kihajolva néznek velem farkasszemet, minden egyes pörgés után újabb arcot mutatnak, ismerőst, kihívóan keringenek körülöttem, tiltakoznék, fáj, nagyon fáj. De nem hallgatnak meg. A hold sem. Pedig tényleg hittem, hogy van valaki, akinek fontos vagyok. Aki fontos lehet nekem. Úgy tűnik, olyan játékba botlottam, aminek nem értem a játékszabályait, s amivel ilyen módon nem is tudok mit kezdeni.

Ennyi...

Why Do Boys Fall In Love With Girls?

This was written by a guy. It's so sweet!

1. Girl's always smell good even if it is just shampoo

2. The way their head always finds the right spot on our shoulders

3. How cute they look when they sleep

4. The ease in which they fit into our arms

5 . The way they kiss you and all of sudden everything in the world is right

6. How cute they are when they eat

7. The way it takes them hours to get dressed but in the end it's all worth while

8. Because they are always warm even if it's -30 outside

9. They look good no matter what they wear

10. The way they fish for compliments even though you both know that you think she's the most beautiful girl on earth

11. How cute they are when they argue

12. The way her hand always finds yours

13 . The way they smile

14. The way you feel after you see her name on your cell after you just had a big fight

15. The way they say "lets not fight anymore"- even though you know that an hour later...

16. The way they kiss you after a fight

17 . The way they kiss you after you say"i love you"

18. Actually.. The way they kiss you...

19. The way they fall into your arms when they cry

20. The way they apologize after crying over something that silly

21. The way they hit you and expect it to hurt *i think every girl is guilty of this!

22. Then the way they apologize when it does hurt (even though we don't admit it)

23. The way they say "i miss you"

24. The way you miss them

25. The way their tears make you want to change the world so it doesn't hurt her anymore. Yet regardless if you love them, hate them, wish they would die or know that you would die without them, it matters not! Because once in your life, whatever they are to the world, they become everything to you. When you look them in the eyes, travel the depths of their souls and say a million things without trace of sound, you know that your own life is inevitably consumed within the rhythmic beats of her very heart. We love them for a million reasons, no paper could do it justice. It is a thing of not the mind but the heart.

A feeling.

Only felt.

Near to you

He and I had something beautiful

But so dysfunctional, it couldn't last

I loved him so but I let him go

'Cause I knew he'd never love me back

Such pain as this

Shouldn't have to be experienced

I'm still reeling from the loss,

Still a little bit delirious

Near to you, I am healing

But it's taking so long

'Cause though he's gone

And you are wonderful

It's hard to move on

Yet, I'm better near to you.

You and I have something different

And I'm enjoying it cautiously

I'm battle scarred, I am working oh so hard

To get back to who I used to be

He's disappearing

Fading suddelly

I'm so close to being yours

Won't you stay with me

Please

Near to you, I am healing

But it's taking so long

'Cause though he's gone

And you are wonderful

It's hard to move on

Yet, I'm better near to you.

I only know that I am

Better where you are

I only know that I am

Better where you are

I only know that I belong

Where you are

Near to you, I am healing

But it's taking so long

Though he's gone

And you are wonderful

It's hard to move on

Near to you, I am healing

But it's taking so long

'Cause though he's gone

And you are wonderful

It's hard to move on

Yet, I'm better near to you.

Yet, I'm better near to you.

Összecsapott

Kapkodó mozdulatok, sietni kell, gyorsan, gyorsan. Vár a múlt, már mindjárt kész, az utolsó simítások vannak hátra, és mehetnek, annyira izgalmas, mi fog ebből kisülni. Mutatóujj csap le a nagy piros gömböcre, ujjak fonódnak össze, belépnek a gépbe. A lány kuncog, egekben a pulzusa, a fiú is zavarban van, repked a tekintet, zavart pillangók. Hova menjenek először? Vissza, vissza, időrendben haladnak, a múlttal kezdenek. Néhány év csupán néhány gombnyomás, repül a gép, ketten feszengenek benne, nem sokáig, megállt a szárnyalás. Látják magukat, a bátortalan első lépéseket, hallják a zavart nevetést, a sajátjukat, és önkéntelenül is utánozzák magukat. Aztán néhány hónap még, az első mézízű csók, mindketten emlékeznek rá, soha nem is fogják elfelejteni. Szeretik egymást. Újabb gombok, izzad a tenyér, jövőbe látnának, de félnek, túl sokáig szárnyalnak. Mi van, ha a semmibe érkeznek? De nem, ott állnak, pár hónappal idősebben, szeretik egymást, még mindig, felbátorodnak, még előrébb mennek. Kár volt. Csak könnyeket látnak, fájdalmat és szedegethetik közös múltjuk szilánkjait, ezt nem akarták látni, nem akarják, hogy így legyen. Mégis... ma este egymásnak háttal alszanak el.

Másnap

Leültem, hogy megfogalmazzak mindent, amit érzek, veled és a tegnap estével kapcsolatban. De megint nem megy... képtelen vagyok rá. Egyrészt, mert túl személyes lenne rád nézve, másrészt pedig én idióta attól félek, hogy még én bántalak meg téged. Egy dolgot azért elárulok: életemben nem éreztem még így magam. A mai éjszaka rendkívül hosszúnak ígérkezik. Gondolom, te jót fogsz aludni. Szép álmokat.