2009. május 26.

solitude

Nem tudom, miért lett rossz kedvem. Látom a sok boldog embert, a szerelmet és nem vagyok irigy. Mégis, azt hiszem, szeretnék a helyükben lenni. Emlékszem, amikor én voltam ilyen állapotban, volt, hogy viszonozták, volt, hogy nem, de az érzés mindig megmaradt. És talán csak az hiányzik. Hiányzik az, hogy úgy érezzem, van miért felkelni reggel. De nem érzek semmit. Jólesik mosolyogni, mert olyankor elfelejtem, hogy nincs kire. Tudom, hogy nem úgy tűnik, de utálok panaszkodni. Talán arctalanul könnyebb. Közvetve. Lina a szememre vetette, hogy elzárkózom előle. Megszoktam. A barátok dolga nem az, hogy szomorúságban és boldogságban egymás mellett legyenek? Ha boldogok, nem akarom elrontani, amúgy pedig... minek bonyolítsam tovább az életüket? Van elég bajuk nélkülem is.

1 megjegyzés:

Cella írta...

Hülye. Mi Adrival azért vagyunk ezer éve barátok, mert MINDENT megosztunk egymással. Még ha nem is tudunk mit reagálni. Mindkettőnknek jobb. A mesélőnek azért, mert kiadja magából, a hallgatónak azért, mert úgy érzi, a másik a bizalmába fogadta. Hidd el, marha rossz úgy élni, hogy senkiben nem vagy hajlandó megbízni, hogy elhiszed neki, tényleg fontos vagy. Márpedig fontos vagy annyira még nekem is, akivel aztán végképp nem vagy hajlandó megosztani egy darab problémádat sem *szemrehányás*, hogy a hónaljadban lévő viszketés is érdekeljen, az olyan EGYÁLTALÁN NEM EGYEDÜLÁLLÓ ÉRZÉSEID meg pláne, amiket most én is érzek. Én se érdeklődöm most senki iránt. Bár én most marhára kikötöttem, hogy nem csak én akarok senyvedni a vágytól, és nem csak azt akarom, hogy valaki szeressen, hanem hogy ez egyszerre valósuljon meg... Hétköznapi problémák, Cicám, és akár hiszed, akár nem, több embert érdekelnek az Általad fölöslegesnek ítélt problémáid, mint gondolnád ^^