2009. május 23.

Naplózás

Tegnap este ünnepeltünk. Volt vízipipa, zene, pia, csocsó és jó társaság, egy szóval semmi sem hiányzott egy jó estéhez. Jó sokat röhögtünk, és valamiért fáj a könyököm, de már nem tudom, mit csináltam vele. Viszont Lináék jól csocsóznak, ezt be kellett látnom, és mivel én nem tudok, meg szerintem Nóri se, ezért kicsit elvertek minket. Nem baj, a srácoktól sorra kaptuk a pénzt, úgyhogy egy halom meccset játszottunk. Aztán megismertük Dani új csaját, aki aranyos, úgyhogy legnagyobb sajnálatomra nem utálhatom többet. Ez baj. Mindegy, majd túlteszem magam rajta. Már lassanként a nyári terveink is körvonalazódnak, június harmadik hetében, aztán júliusban megyünk Balatonra, először Feri szülinapját ünnepeljük, aztán meg csakúgy, mert az jó. Augusztus második hetében Csehország, június utolsó hetében meg vagy Róma, vagy munka. Attól függ, még eldöntöm. Ha nem megyek el anyámékkal, akkor egy hétig én viszem az ovit, ha elmegyek, akkor meg egy hétig be leszünk zárva. Majd meglátjuk. Valamikor a jogsit is el kellene kezdeni, ráadásul még azt sem tudom, a szülinapomat hogy ünnepeljük meg. Hm, asszem elkanyarodtam a tegnap estétől. Az új pincércsaj halál jó fej, mondjuk, minket már ismer, miután állandóan lent lógunk, szóval már ritkábban kérdez vissza, hogy "Milyet?", mert tudja, hogy mit szoktunk inni. Csak a lányoktól szokta kérdezgetni, mert ők nem söröznek, persze én kivétel vagyok. Anyám szerint női hormonokat kéne szednem, hogy végre úgy viselkedjek, mint egy lány, de szerintem már ez sem segítene rajtam. Ugyanis ez gyári hiba, aztán meg csak tetézték a dolgot, úgyhogy sajnálom, én vagyok A Haver, aki nem lány, de nem is fiú, csak úgy van. Höhh, na erre hímezzetek szemfedőt! :D

2 megjegyzés:

Cella írta...

Túl sok tesztoszteront kaptál, amikor még anyud hasában voltál :D De ez nagyon nem jelent semmit, én IMÁDOM a sört, úgy érzem magam, úgy nézek ki, mint egy pasi, és mégis képzeld, vannak pasik, akiknek ez bejön :P

Jung Réka írta...

Hát igen, ez vigasztal engem is ;)