Csakúgy

Fura hangulatom van. Nem is tudom, hogy nevezzem. Azt mondanám, hogy szerelmes hangulat, annak ellenére, hogy nem is vagyok igazán szerelmes. Vagyis, jó lenne... de ki tudja, talán csak az hiányzik, hogy valaki néha megfogja a kezemet, és azt mondja, minden rendben lesz. Én meg elhinném neki, persze, hogy elhinném, ha ő mondja. Túlságosan is könnyű a világra haragudnia bénaságomért, elfeledve azt, hogy voltaképpen én nem csinálok semmit. Hiszen még annyi dolgom lenne. De én megint nem csinálok semmit, csak az időt húzom, még van két órám, még van egy, majd lefekvés előtt, majd felkelek korábban, majd suli előtt, majd szünetben. Már megint mekkora szemétség, mekkora áldozat vagyok. Van valaki, akivel meg kellene értetnem magam végre. De ez nehezebb, mint elsőre gondoltam.