Nah, megvolt a jótékonysági bál. Igazából szombaton volt, de azóta nem nagyon sikerült értelmes, összefüggő szövegként értékelhető mondathalmazt kipréselnem magamból. Najó, ez lehet, hogy most sem fog sikerülni. Tele van a fejem mindenfélével, vagyis, egyfélével, de abból jó sok van. Mihez fogok kezdeni egyedül egy teljesen ismeretlen városban, teljesen ismeretlen körülmények között? Lassan ki kellene töltenem a jelentkezési lapot, hiszen jövőre egyetemre megyek, de csak halogatom, és végül megint az utolsó pillanatra fogom hagyni, mint mindent. Pedig már megvan a három iskola, amit megjelölök, megvan a szak, már mindent tudok a kollégiumokról. De azért félek. Olyan messze leszek mindenkitől. Vajon a barátságok több száz kilométer távlatból is megmaradhatnak ugyanolyannak? Négy évig minden egyes nap találkoztam a barátaimmal, de jövőre szétszéledünk, lesz aki külföldre megy, lesz aki Pesten marad, de nem ott lesznek, ahol én és ez elszomorít. Nagyon minimális esélyünk és időnk lesz arra, hogy találkozzunk, de nekem, aki annyira függök tőlük, a jelenlétüktől, a személyes kontaktus nélküli barátság a legrosszabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése