Síkon csúszás, elbotolás

Csöngettek, zaj lentről, beszélgetés. Hallom a nevemet, de megvárom a következő, már türelmetlenebb hangot, könnyebb úgy tenni, mintha nem hallottam volna, mint beismerni, hogy csak nem volt kedvem meghallani.

-Hé kislány!

-Hé, na mi van?

-Hallod, egész emberi formád lett. Vigyázzá', még a végén bejössz.

-Kösz. Mit kerestek?

Tartalmas a beszélgetés, még pár megjegyzést böknek felém, a hajammal, a szememmel, a kinézetemmel kapcsolatban. Csipkelődnek és nevetünk, és élvezem, hogy sikerült kellemes csalódást okoznom. Kicsit sürgölődöm velük a konyhában, közben már máshol járok gondolatban. Átadhatnál egy kis ihletet, megint semmi kedvem az egészhez, legszívesebben cipőbe bújnék és kiszaladnék a világból, talán boldog lennék attól, hogy nem bonyolítom senki életét, legfőképpen a magamét nem. Mennyivel egyszerűbb lenne. Jöhetne megint egy "ha" kezdetű kérdés, pontosabban valami olyasmi, hogy "mi lenne, ha", de helyette marad a nagy semmi, nincs semmim, nem kellek senkinek, milyen nyomasztó. Talán észre sem venné senki, ha eltűnnék.