Memories

Sötétség mindenütt. Ő pedig fut bele a feketeségbe, éppen úgy, ahogy elképzelte anno. Akkor azt kívánta, bár valóság lenne, most azt, bár csak álmodni. De nem álom. Csak fut, ő maga sem tudja, merre. Bárhol jobb, mint itt. Bárhogy jobb, mint így. Aztán vége a sötétségnek. Színes vásznak mellett fut, ismerős arcok, ismerős helyek, ismerős helyzetek mindenütt, s mire felfogná, hogy a saját emlékeit hagyja maga mögött, már el is tűntek. Ő pedig elérkezik oda, ahová mindig is vágyott. A perem, ahonnan levetheti magát, ahonnan csak zuhan és zuhan, míg véget nem ér a világ. Már régen döntött. Most mégis visszanéz, vissza akar menni, újra meg akarja nézni azokat a képeket, talán újra érezné azt, amit akkor. Egy lépés, kettő. Már ott áll maga előtt, több példányban. Csak néhány másodperc. Megfordul, és újra futni kezd. Aztán csak zuhan és zuhan, míg véget nem ér a világ...