Lépkedés

Rájöttem, hogy ha változást akarok, akkor valamit tennem is kell érte. Nos, egy apró lépést már megtettem. Volt barátom vette fel velem a kapcsolatot nem is olyan régen, amúgy kifejezetten utáltam vele lenni, de valamiért mindig visszatáncoltam. Talán csak a szokás hatalma, végülis amúgy jól meg voltunk, nem voltak komolyabb súrlódások, legalábbis nem olyan, ami nagyon kritikus lenne. Mindegy. Szóval írt üzit májvíájpín, valamelyik nap kaptam tőle újabbat, találkozni akart. Első reakcióm az volt, hogy lehet, nem is lenne rossz ötlet, életemben először nem lennék egyedül Valentin-napon, de valahogy rögtön összerándult a gyomrom, amint arra gondoltam, hogy megint vele kell töltenem egy délutánomat. Szóval hűvös vagyok és elutasító. Nehogy azt higgye, hogy úgy táncolok, ahogy ő fütyül. Azt hiszem, ki fogom őt gyomlálni az életemből, nincs szükségem újabb lelki rákfenére. Amúgy is, szerintem csak azért jutottam az eszébe, mert éppen nincs barátnője és unatkozott, én pedig vagyok olyan hülye, hogy csettintésre bólogassak neki. De elegem van. A sarkamra fogok állni, mostantól nem hagyom, hogy bárki játszadozzon velem. Hm, azt hiszem, erős vagyok. Vagy leszek. Remélem.