Csokitorta

Péntek este házon kívül, mostanában gyakorta megesik. Élveztem a bulit, őszinte volt a nevetés, a sírás is, alig ittam valamit. Nem is volt rá szükség, ittak helyettem is. Születésnapot ünnepeltünk, két csillagszórót kellett elhasználni a tortára, mert az elsőt nem látta az ünnepelt. Naja, időzíteni tudni kell. Aztán zene, majd pia, rengeteg pia, néztem, ahogy döntik magukba a barátaim, és azon gondolkoztam, vajon ennyire fontos az, hogy az összeszokott, szűk társaságban mindig hánytassunk valakit? Megvolt az is, háromszor rohantam ki egy barátommal, méltó büntetésem pedig az orrfacsaró megfázás lett, amiért kabát nélkül álldogáltam a hóban. De nem hagytam volna ott, nem is azért, mert ő is megtette értem régebben, hanem, mert barátok vagyunk. És ez ezzel jár. Nem is bántam meg, végülis a köhögés állandó, most egy kicsit fújom mellette az orromat, nem nagy ügy. Amúgy minden jó volt. Rájöttem, hogy nem szeretem az alkoholt. Józanul én irányítok, tiszta a fejem, biztosan nem csinálok hülyeséget. Habár, a tegnapi buli után rájöttem, hogy a részegek logikáját csak részegen lehet teljes mértékben követni és értékelni. Így viszont voltak érdekes párbeszédek, leginkább Timurral, de Robival és Endrével is, sőt, néha a kanadai lány is félrebeszélt, pedig a végefelé talán ő volt leginkább észnél rajtam és Esztin kívül. Szóval jó volt. Furcsa, mert sok akkori érzés megmaradt, kezdetben fáradt voltam, aztán vidám, egy ponton összezavarodtam, aztán aggodalmaskodtam egy sort, anyáskodtam a barátaimon, a végén dühös voltam, csalódtam, nagyot, de aki hibás, majd helyre hozza a dolgokat. Remélem.