A vékony ujjak még mindig az álomszőttesbe kapaszkodnak, támaszul használják a suhanó képekkel teli ruhát. Igen, mióta a lány nem figyel oda, a képek elmosódtak, villanásokká gyorsultak. Akár az ébrenlét, olyan zavarosak, s homályosak most az emlékek. Akár az ébrenlét. Akár a valóság maga. Legalábbis a lány számára. Zavarbaejtő összevisszaságban történik minden, mégis minden mindennel összefügg. Hogy van ez? Talán a testtel együtt már a lélek és az elme is lassanként elsorvad. Nem akar még távozni, holott mennyivel egyszerűbb lenne. Sok-sok évig önnön halálát kívánta, most azonban makacsul kapaszkodik az életbe. Mert ugyan, mi is várhatna rá odaát? Örökkétartó, céltalan zuhanás a semmibe? Sötétségben bolyongás, örökös sóvárgás a fény után? Vagy egy újabb élet, egy újabb lehetőség? De vajon új énje képes lesz-e majd emlékezni mindarra, amit átélt? Nem, valószínűleg nem. S ez a gondolat egyszerre örömteli és torokszorító is. Nem akar mindent elfelejteni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése